Alapvetően igen Ha a magyar küldöttség melbourne-i mérlegét nézzük, nem kell szégyenkeznünk. De aki a meccset látta, arra gondol, hogy ajándékba adtuk a horvátoknak az aranyérmet. Ezért az egyébként megbecsülendő ezüst után savanyú a szánk íze.

Igaz, hogy nem is gratulált a játékosainak?

Valóban nem tettem meg. A pénteki elődöntő után kellett volna gratulálnom az ezüsthöz. Akkor elmulasztottam, mert a mai aranyhoz akartam gratulálni. Most viszont csak annyit mondtam: nagyon sajnálom, hogy az aranyakat leakasztottuk és átakasztottuk a horvát csapat tagjainak a nyakába.

Pénteken azt mondta, hogy több kulcsjátékos nyújtott átlag alatti teljesítményt. Most is ez volt a kudarc oka?

Akkor kifejezetten rossz egyéni teljesítmények voltak. Ezúttal a mérkőzés folyamán sorozatosan elkényelmeskedünk azokat a helyzeteket, amelyekkel padlóra küldhettük volna a riválist. Ez az egész vébén így volt, csak most fizettük meg az árát.

Hogyan tovább Pekingig?

A vébé előtt azt szerettem volna, hogy letegyük a névjegyünket mint az olimpiai aranyérem várományosa. Ez sikerült, egyértelműen a legnagyobb esélyek közé tartozunk. Más kérdés, hogy a legmeggyőzőbb lépést a horvátok tették meg az olimpiai bajnoki cím irányába - ráadásul a mi jóvoltunkból. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk a mostani döntő elvesztését. A játékosok oroszlánként küzdöttek, ezzel elégedett vagyok, de ritkán voltak higgadtak. A nyáron sem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Világliga csoportküzdelmei során ismét találkozunk a horvátokkal és a spanyolokkal.