Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

A brit sajtó nem foglalkozik Geráékkal

Még nagy jóindulattal sem állítható, hogy a szigetországi sajtó kiemelt figyelemmel kezelné a keddi, angolok elleni barátságos mérkőzésre Manchesterbe érkezett magyar labdarúgó-válogatottat.

A lapok - a Daily Telegraphot leszámítva - egyetlen sort se szentelnek Bozsik Péter együttesének, kizárólag azt boncolgatják, hogy miként fér be egy csapatba Steven Gerrard és Frank Lampard, illetve Wayne Rooney mikorra épül fel lábközépcsonttörése után.

A vébé-láz az iparvároson is meglátszik, főterén (Piccadilly Square) egy olyan óriáskivetítőt állítottak fel, ami egy hatalmas félbevágott labda - természetesen a Teamgeist, a világbajnokság hivatalos sporteszköze.

Ezen folyamatosan különféle hírek láthatók és hallhatók a vébén résztvevő 32 csapatról, időnként pedig megjelenik egy óra, amely visszaszámol az első mérkőzés kezdő sípszaváig. Hétfőn ugyanakkor elég kevesen ácsorogtak előtte, mivel félóránként rendre felhőszakadás vette kezdetét.

A Sun című bulvárnapilap közepén nyolcoldalas mellékletet közöl a jövő pénteken kezdődő tornáról, ebből kettőn, majd a hátsó sportoldalokon további kettőn a Liverpool és a Chelsea játékmesterének összeférhetőségét elemzi.

A két középpályás kifejti, hogy tudnak együtt játszani, de ezt Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitánynak kell eldöntenie.

A Daily Mirror azt emeli ki, hogy Rooney csatlakozott társaihoz, de egyelőre csak az erősítőtermet látogathatja, illetve két oldalon át Gerrard és Lampard esetleges szerepéről, valamint a csoportriválisokkal kapcsolatos hírekről számol be.

A Daily Sport Rooneyt lehetséges KO-királynak titulálja, mivel a beszámoló szerint a Manchester United csatára éppen a kieséses szakaszra épül fel.

A Times is megkezdte a vébé-visszaszámlálást, legendás pillanatokat és legendás sztárokat idéz fel, hétfői számában az argentin Diego Maradonának szentel két oldalt.

A Daily Telegraph az egyetlen angol lap, amely foglalkozik a magyar válogatottal, azonban ez sem Bozsik Péter csapatáról ír... A hír a szintén Manchesterbe érkező Grosics Gyuláról és Buzánszky Jenőről szól, akik tagjai voltak a legendás Aranycsapatnak, amely 1953-ban megszakította az angolok 90 éven át tartó hazai veretlenségi sorozatát.

A beszámolóból kiderül, nemcsak együtt jöttek a csapattal, de egy szállodában is laknak a jelenlegi legjobbakkal. A magyar szövetségi kapitányról is azt tartja fontosnak elmondani a lap, hogy Bozsik József fia. A cikk alján egészen kis betűkkel a keretet alkotó 20 játékos nevét azért felsorolják.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×