Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem változtatott az alapkamaton a jegybank monetáris tanácsa - Hírösszefoglaló

Az egészségügyi alapellátás fejlesztését szolgáló pályázatokkal folytatódik a Magyar falu program. Megszavazta az óraátállítás eltörlését 2021-től az Európai Parlament.

Elérte középtávú inflációs célját a nemzeti bank, amit fordulatnak nevezett a jegybankelnök. Matolcsy György kiemelte, továbbra is laza monetáris politikát kíván folytatni, de ha szükséges, további lépéseket tesz a célok eléréséért. A Monetáris Tanács kamatdöntő ülésén az alapkamaton nem változtatott, de a kamatfolyosó szűkítésével megkezdte a monetáris szigorítást. Szintén kedden publikálta új jelentését a Nemzeti Bank, amelyben emelte idei inflációs és növekedési előrejelzését is.

Az egészségügyi alapellátás fejlesztését szolgáló pályázatokkal folytatódik a Magyar falu program - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta: a kormány célja az alapellátás átalakítása, aminek részeként 11 milliárd forint áll rendelkezésre orvosi rendelőre, szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre.

Kevesebben születtek és többen haltak meg az idén januárban, mint az elmúlt év első hónapjában, így nőtt a természetes fogyás. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint januárban 5 és fél százalékkal kevesebb, 7.364 gyermek született, míg a halálozások száma 19 százalékkal, 13.790-re nőtt a múlt év azonos időszakához képest.

Az olcsón árusított szlovák tej miatt tiltakoztak a tejtermelők a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta: az áruházlánc az egész ágazatot veszélyezteti az olcsótej akciókkal. Győrffy Balázs újabb tiltakozást és akár médiakampányt is kilátásba helyezett azért, hogy eltanácsolják a vásárlókat az áruházlánctól.

Megszavazta az óraátállítás eltörlését 2021-től az Európai Parlament. Sajtóhírek szerint többek között Magyarország Lengyelországgal, Belgiummal, Ciprussal, Franciaországgal és Portugáliával együtt a nyári, időszámításra való átállást támogatja.

Megállapodtak az általános jármű biztonsági rendelet felülvizsgálatáról az Európai Unió jogalkotó szervezetei. Így 2022-től több új biztonsági technológia is kötelező lesz a kontinensen piacra bocsátott járművekben. A személyautókban és a könnyű haszongépjárművekben figyelmeztető, sávtartás-segítő, a vészfékező rendszer, illetve továbbfejlesztett biztonsági öv is lesz.

Megszavazta a londoni alsóház, hogy maga dönthessen a különböző Brexit lehetőségekről. Az indítvány kísérlet arra, hogy a parlament kivegye a kormány kezéből a Brexit-folyamat irányítását. A kabinet ellenében jóváhagyott előterjesztés egyelőre arról intézkedik, hogy a szerdán a képviselők jelzésértékű szavazásokkal próbálnak kiutat keresni a kialakult patthelyzetből.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×