Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.35
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Egy nő beszél
Nyitókép: https://www.pexels.com/hu-hu/@cottonbro/

Százezrek szerint ez a legszebb nevű magyar település

Lezárult az e-nyelv.hu által meghirdetett országos szavazás, amelyben a legszebb hangzású magyar településneveket keresték. A közönségszavazatok alapján az abszolút győztes a zalai Oltárc lett, a szakmai zsűri különdíját pedig a somogyi Lulla érdemelte ki.

A hónapokon át tartó kezdeményezés során több százezer voks érkezett a nyelvészek és kulturális szakemberek által összeállított listákra.

Az országos rangsor élén

Oltárc végzett 272 685 szavazattal, a második helyet Tengelic, a harmadikat pedig Vindornyaszőlős szerezte meg.

A szervezők régiónként is hirdettek győzteseket, emellett a határon túli magyar települések kategóriájában az erdélyi Angyalos bizonyult a legnépszerűbbnek.

A verseny szakmai zsűrije külön kategóriában értékelte a településnevek esztétikáját. Ennek keretében kapott elismerést a somogyi Lulla, amely a szakértők szerint kiemelkedik a mezőnyből.

A regionális győztesek listája

  • Délnyugat-Magyarország (és országos első): Oltárc (272 685 szavazat)
  • Északkelet-Magyarország: Boldog (210 418 szavazat)
  • Északnyugat-Magyarország: Csehimindszent (121 605 szavazat)
  • Délkelet-Magyarország: Újszentmargita (34 460 szavazat)

A különdíjasok listája

  • Balinka
  • Aranyosapáti
  • Szamosangyalos
  • Kaskantyú
  • Magyarföld
  • Lulla
  • Hamvasd (A)
  • Ábránka (UKR)
  • Csendlak (SLO)
  • Újnagyfény (RS)

A Magyar Nyelv Hetén zárult program célja a magyar nyelv gazdagságának és a településnevek kulturális értékének bemutatása volt. A győztes falvakban a tervek szerint nyelvi és kulturális rendezvényeket tartanak a közeljövőben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×