Infostart.hu
eur:
360.29
usd:
315.42
bux:
143989.16
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Oscar-díjra jelölték a Saul fiát!

Magyar idő szerint ma délután fél háromkor kihirdették Los Angelesben a 2016-os Oscar-díj jelöltjeit. A várakozásoknak megfelelően a jelöltek között van Nemes Jeles László Saul fia című drámája is, a Legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

A jelölés nem meglepő, hiszen a film már a szűkített decemberi kilences listán is szerepelt és néhány napja a filmalkotás elnyerte a Golden Globe-díjat is.

Nemes Jeles László filmje tavaly a Cannes-i Filmfesztiválon kezdte diadalmenetét, ahol elnyerte a Zsűri Nagydíját.

Magyar játékfilmet utoljára 1989-ben jelöltek Oscarra, Szabó István Hanussen című drámáját, Oscar-díjat pedig egyszer nyert el magyar játékfilmes alkotás, szintén Szabó István filmje a Mephisto, 1982-ben.

Címlapról ajánljuk
Vállalkozások – Nem erős vagy gyenge forint kellene, hanem stabil

Vállalkozások – Nem erős vagy gyenge forint kellene, hanem stabil

Eddigi csúcsára emelkedett a vállalkozások üzleti hangulata a második negyedévben a VOSZ barométere szerint. Perlusz László főtitkár az InfoRádióban ugyanakkor arról is beszélt, hogy a forint túl erős, és egyéb tényezők sem könnyítik meg a vállalkozók helyzetét.

Havasi Bertalan: lefoglalási céllal megjelent az ügyészség a Fidesz szervereit biztosító központban – Magyar Péter is reagált

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója. „Várjuk az ügyészségi tájékoztatót” – reagált Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×