Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ismét Éljetek Halottak Fesztivál Szentendrén

Második alkalommal szervezik meg az Éljetek halottak elnevezésű fesztivált: az október 31-én délután kezdődő és november 1-jén hajnalig tartó eseményt idén Szentendrén, a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában rendezik meg.

Kobza Vajk zenész-képzőművész, a fesztivál egyik szervezője az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: az Éljetek halottak fesztivál ötletgazdája Nagy Mihály, az Ébrenálmodók Rituális Színház alapítója, akivel együtt szervezik az idei eseményt.

A fesztivál címét a Vágtázó Halottkémek zenekar egyik szövegének részlete ihlette: "Éljetek halottak! Éljetek életet! Van olyan!" - tájékoztatott a szervező, hozzátéve: úgy érzik, hogy az emberiség a lehetőségeihez képest "tetszhalott" állapotban van, és ebből az átmeneti szellemi alábukásból fel kell rázni az embereket, hogy észrevegyék a lét adományozta rejtett alkotó erőket, magát az életet.

"Újra tapasztalni, értékelni az +én és a világmindenség+ kölcsönös és hosszútávon egymásra ható, elválaszthatatlan kapcsolatát. Erre égetően szükség van" - hangsúlyozta Kobza Vajk.

Kiemelte: a fesztivál megrendezésének célja a szellemvilág és a látszatvilág közötti híd kiépítése, fenntartása, a baráti kapcsolatokon alapuló emberi értékek növelése.

Mint fogalmazott, azt szeretnék, hogy a fesztivál résztvevői jelenlétükkel, a bennük tovább élő őshagyományok gondolatkörével kapcsolódjanak felmenőikhez, így kifejezve tiszteletüket.

Felidézte: a fesztivált tavaly a budapesti Szív Kamara Színházban szervezték meg, teltházas programokkal. A nagy érdeklődés miatt az idén tágasabb helyszínen, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában rendezik meg az eseményt.

Az idei ünnepen a közép-amerikai indiánok halottkultusza és tánchagyománya kap nagyobb hangsúlyt a programban. Nem halloweenre, nem mindenszentekre, hanem az ezeknél is régebbi, ezen ünnephez kapcsolódó hagyományokra fókuszálunk - jegyezte meg a szervező.

Hangsúlyozta: a fesztivál műsora egyedülálló a többi ünnepi eseményt tekintve. Szinte mindegyik előadás, zenei program, vagy vetítés erre az alkalomra születik, megismételhetetlenek - fogalmazott.

Kiemelte: a rendezvény visszatérő vendégei között van Grandpierre Atilla csillagász, kutató, a VHK énekese, akinek fellépése tavaly is nagy sikert aratott. Idei előadásának címe Az élet forradalma. A fesztivállal már az elejétől szorosan egybeforrt Ébrenálmodók Rituális Színház különleges filmvetítéssel készül az alkalomra, Ruba Szilvia pedig ezúttal egy tánccsoporttal érkezik, és képei is láthatók lesznek a rendezvényen - sorolta.

A fesztivál Az eredendő című, Ruba Szilvia és Kobza Vajk munkáiból összeállított kiállítással nyílik. Mint a művész fogalmazott, az alkotás során a történelem előtti idők sámáni képi világát emelték át a jelenbe.

A programok között szerepel S. Varga Ilona világjáró fotográfus előadása, aki saját élményeiről, a tibeti ünnepekről és furcsaságokról tart vetítéssel kísért beszámolót.

Ezt követően az érdeklődők Toót-Holló Tamás könyvbemutatóján vehetnek részt, amelyen az író a garabonciás hagyomány és a metafizikai világnézet határmezsgyéjére kalauzolja el a közönséget.

Átkelés a láthatatlanba címmel Heidrich Roland egyszemélyes zenés projektjével folytatódik a program, a művész villanygitárral lép fel, eddig ismeretlen hangzásvilágokat megnyitva a hallgatóság előtt.

A fesztiválon az Azték Indián Tánckör rituális táncokkal lép fel, majd Mihályfi Márta néprajzkutató tart előadást a mexikói indiánok halottak napi szokásairól és a halotti oltár készítésének módjairól. A fesztivált a rituális színház filmvetítése, majd zene zárja.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×