Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

175 éve született az Országház tervezője

Százhetvenöt éve, 1839. október 29-én született Steindl Imre építész, a Budapest jelképévé vált Országház tervezője.

A budai műegyetemen, majd Bécsben tanult, itt lett a gótika ismerője és rajongója. 1870-ben második díjat nyert gót stílusú tervével a pesti Váci utcai Újvárosháza építésére kiírt pályázaton, de a város kívánságára meg kellett változtatnia a terveket. Steindl hihetetlen gyorsasággal készítette el a módosításokat, így az építkezés zavartalanul folyhatott. Õ érte el azt is, hogy nagyméretű közgyűlési terem épüljön, amely ma is az önkormányzat reprezentatív helyisége.

Steindl 1869-től a budai műegyetem helyettes, majd 1870-től rendes tanára lett, így számos kortársával ellentétben nem kellett magánmegbízatásokra elapróznia tehetségét, bérházakat szinte alig tervezett. 1880 és 1882 között az állatorvosi egyetem Rottenbiller utcai pavilonjait, majd a régi műegyetem (ma az ELTE Múzeum körúti épületei) újjáépítését is rábízták, ezek nyerstégla burkolatú, neoreneszánsz alkotások, terrakotta díszítésekkel.

Steindl eklektikus művész volt, a magyar historizáló építészet egyik legkiválóbb, egyéni képviselője. Õ tervezte az aradi városházát, a pesti kereskedelmi és iparbank székházát, az első, egyemeletes debreceni Arany Bika szállót. Utolsó műve az erzsébetvárosi Plébániatemplom a Rózsák terén, amely 1895 és 1901 között valósult meg, a neogótikus templom is Zsolnay-kerámia díszeket kapott.

A kor legtöbbet foglalkoztatott műemlék-restaurátoraként ő restaurálta a szegedi ferences templomot, az iglói és bártfai templomokat. 1870-ben megbízták a vajdahunyadi vár helyreállításával, ennek során a műemléket vadászkastéllyá kellett átalakítania az uralkodó, Ferenc József számára. Mindez ma már durvának tekintett átépítéssel járt, de akkor a műemlékvédelem szabályai megengedőbbek voltak, a munka azonban pénzhiány miatt nem fejeződött be. A kassai dóm, a Szent Erzsébet-székesegyház Steindl által irányított rekonstrukciója kisebb hiányok pótlásának indult, és teljes újjáépítés lett belőle. 1877 és 1901 között új rendszerben boltoztatta át a templomot, a faragott kövek zömét kicseréltette, de a hiányzó déli torony megépítését nem sikerült elérnie. Budapesten a Belvárosi plébániatemplom szentélyét állította helyre 1889-90-ben.

Steindl Imre fő műve a budapesti Országház, amely a főváros jelképe lett. Az 1882-es tervpályázatra beadott neogótikus terveit a bíráló bizottság "a magyar alkotmány és nemzeti öntudat legmegfelelőbb építészeti kifejezésének" minősítette. Magyarország egyik legnagyobb épületének hossza 268, szélessége 118 méter, a kupolacsúcs magassága 96 méter. A mozgalmas tömegű, kőcsipkés, historizáló architektúra logikus belső térrendszert és korszerű épületgépészeti kialakítást rejt. Az épületbelsők kialakítása sokszor reneszánsz és barokk szellemben történt, főleg a hatalmas, egyetlen lendülettel felvezető főlépcső mutatja tervezője téralkotó képességeit.

Steindl néhány héttel az Országház 1902. október 8-i átadása előtt, 1902. augusztus 31-én halt meg Budapesten. Fontosabb írásaiban saját műveit, a kassai dóm restaurálását, az Országház építését ismertette. Portréja az Országház társalgójában látható, a Parlament közelében utcát neveztek el róla, és nevét viselte az országház előtti Kossuth tér átépítésének nemrég megvalósult terve.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×