Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Jótékonysági koncertet szerveznek az árvízkárosultak javára

A Concerto Budapest és a Nemzeti filharmonikusok a Muzsikás együttessel, valamint több neves népzenei és komolyzenei előadóművésszel együtt rendez jótékonysági hangversenyt az árvízkárosultak megsegítésére kedd este a Művészetek Palotájában. A jegyek árából befolyó teljes összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.

Liszt Ferenc, Bartók Béla és Beethoven művei is felcsendülnek majd a Magyar fantázia című jótékonysági koncerten, amelyen többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar, a Muzsikás együttes, valamint kalotaszegi táncosok és magyar dudások is fellépnek.

"Mi, muzsikusok nem lehettünk ott a gátakon, de a zenénkkel szeretnénk hozzájárulni az árvízkárosultak megsegítéséhez. Ezért döntöttünk úgy, hogy jótékonysági hangversenyt rendezünk, amelyre mindenki azonnal elfogadta a meghívást" - mondta az InfoRádiónak Keller András. A Concerto Budapest zeneigazgatója kiemelte, a komolyzene mellett a népzene kedvelőit is várják. "A komolyzenét többek között Kocsis Zoltán karmester, Wiesemann Bernadett operaénekesnő, valamint Antal Mátyás vezetésével a Nemzeti Énekkar képviseli. Mellettük fellép a magyar népzene színe-java, például Berecz András és Petrás Mária" - magyarázta.

Keller András hozzátette, a műsor két részből áll majd: először Bartók Béla- és Liszt Ferenc-műveket, majd népzenét hallgathat a közönség, a hangversenyt azonban Beethoven kilencedik szimfóniája zárja. "Nemcsak a jegyekből származó bevétellel, hanem a zene erejével is szeretnénk segíteni a rászorulókat. Úgy gondoltuk, az emberiség legszebb himnuszával tudjuk leginkább ábrázolni azt az összefogást, amely az elmúlt hetekben jellemző volt Magyarországra" - mondta.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×