Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jégre viszik a művészeket

Látta már egy színpadon a Szegedi Kortárs Balettet és a Kaukázus zenekart? Kíváncsi a Centrál Színház és a Quimby közös Vízkereszt produkciójára? Most megnézheti, sőt még ennél is többet láthat.

Ehhez a Városligeti Műjégpályán felállított teraszra kell ellátogatni, ahol a következő három hétben egy új nyári szórakozóhely nyílik, Terasz 09 néven - mondta az InfoRádióban Novák Péter művészeti vezető.

Világzenei produkciók, színházi előadások és más koncertek mellett gasztronómiai élmények is várják az ide látogatókat.

Ahogy Novák Péter mondta, izgalmas műfaji átjáróknak is helyet adó produkciókat láthat a közönség történelmi helyszínen, de a legmodernebb technikával megvalósítva.

Fellép többek között Szalóki Ági, a Nagy Moszkvai Klasszikus Balett és az ExperiDance tánckara is.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×