Infostart.hu
eur:
386.74
usd:
331.75
bux:
118184.26
2026. január 13. kedd Veronika
Mentők dolgoznak a helyszínen, miután kisiklott egy siklóvasút egyik kocsija a portugál főváros, Lisszabon belvárosában 2025. szeptember 3-án. Három ember életét vesztette, legalább huszan megsérültek.
Nyitókép: MTI/EPA/LUSA/Miguel A. Lopes

Lisszaboni siklóvasút-tragédia: kiderült, melyik országból érkeztek az áldozatok

Több külföldit is azonosítottak a portugál hatóságok csütörtök estére az előző nap balesetet szenvedett lisszaboni siklóvasút áldozatai közül – közölte az ügyészség és a rendőrség.

A turisták körében is népszerű Gloria siklóvasút egyik kocsija siklott ki szerdán egy lejtőn, majd teljes erővel egy épületnek csapódott. A balesetben a legfrissebb összegzés szerint 16-an vesztették életüket és 22-en sérültek meg.

A baleset okával kapcsolatban Neves még este is azt hangsúlyozta, hogy egyelőre „semmit sem zárnak ki”. A helyi ügyészség közlése szerint az igazságügyi orvosszakértők eddig

öt portugál mellett két dél-koreai és egy svájci állampolgár holttestét tudták biztosan azonosítani. Nagy valószínűséggel két kanadai, egy amerikai, egy német és egy ukrán állampolgár is van a halálos áldozatok között

– tette hozzá Luís Neves, a portugál igazságügyi rendőrség vezetője, aki azt is közölte, hogy az áldozatokat dokumentumaik, a baleset előtt folytatott kommunikációjuk, valamint a hozzátartozóikról információt kereső személyektől származó tájékoztatás alapján igyekeznek azonosítani.

Manuel Leal, a Fectrans szakszervezet vezetője a helyi televíziónak elmondta, hogy korábban a dolgozók panaszkodtak, hogy a kocsikat húzó kábel feszességével kapcsolatos problémák megnehezítették a fékezést, de még túl korai lenne azt állítani, hogy ez volt a baleset oka.

A portugál főváros közlekedését irányító Carris vállalat közölte: szavatolja, hogy „minden karbantartást az előírásoknak megfelelően végrehajtottak, különösen az általános karbantartást, amelyet négyévente végeznek, és legutóbb 2022-ben volt soron, valamint a kétévente végzett közbenső karbantartást is, amelyet legutóbb 2024-ben” csináltak meg.

„Szerda reggel elvégezték a szokásos ellenőrzést, és nem találtak hibát. Nem feltételezhetjük, hogy a probléma a kábellel lett volna. A vizsgálat fogja megállapítani az okot” – mondta Pedro Bogas, a Carris vezérigazgatója. Elmondta, hogy a siklóvasút karbantartását 2007 óta alvállalkozók végzik, akkreditált és szakosodott technikusok.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Lassan elhagyja az országot az ónos eső, közeleg a fordulat az időjárásban  - A Liszt Ferenc reptér újra üzemel

Lassan elhagyja az országot az ónos eső, közeleg a fordulat az időjárásban - A Liszt Ferenc reptér újra üzemel

Kedd délelőtt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék nagy részére másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki ónos eső miatt. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán zömében borult időre lehet számítani, délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet tekintetében nagy lesz a kontraszt: az ország nyugati területein néhol +7 Celsius-fok is lehet, míg a keleti területeken lesz, ahol mindössze -8 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Az ónos esőre és az extrém jegesedésre való tekintetel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is leállt, azt végül 13:00-kor indították újra. A délutánra a másodfokú riasztást minden megyében visszavonták, ahogy a csapadékzóna kelet felé elhagyta hazánkat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×