Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Kék sziréna a sötétben
Nyitókép: Pixabay

Dudás Miklós halála: megszólalt a rendőrség

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó, a sportoló 34 éves volt. Halálának körülményeit a rendőrség is vizsgálta.

Az MTI megkeresésére Csécsi Soma rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy XVIII. kerületi lakásban megtalált személy halálával kapcsolatban „idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel” a rendőrség helyszíni szemléje nyomán, a körülményeket a továbbiakban közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Dudás Miklós az ifjúsági és az U23-as korosztályban is szerzett világbajnoki címeket, a felnőttek között pedig 2014-ben, Moszkvában, a 4x200 méteres váltó tagjaként - Tótka Sándor, Hérics Dávid és Nádas Bence csapattársaként - lett vb-aranyérmes. Emellett volt két vb-bronza és egy-egy Európa-bajnoki ezüst- és bronzérme is. A 2012-es, londoni olimpián K-1 200 méteren a hatodik helyen végzett.

A 2015-ös Európa Játékokon K-1 200 méteren nyert, de ettől az eredményétől utólag megfosztották, mert a doppingmintájában tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. Eltiltották, ennek lejárta után 2018-ban visszatért, majd 2021 elején visszavonult az élsporttól.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×