Augusztus 22-én a festői Wyoming állambeli Jackson Hole-ban, a Grand Teton havas csúcsai alatt mindenki Jerome Powellnek, a Federal Reserve elnökének beszédét várta a világ központi bankárainak legjelentősebb éves szimpóziumán. Még a közönségben is olyan közismert szereplők ültek, mint Christine Lagarde, az EKB, vagy Andrew Bailey, a brit jegybank első embere.

Bizonytalan kamatpálya

Powell szavai így csengtek: „Any policy decisions will remain data-driven.” Ez elegáns központi bankári nyelven annyit tesz, hogy talán csökkentjük a kamatot, talán nem, minden a gazdaság jövőbeni számaitól függ majd.

A számok pedig tényleg vegyes képet festenek. Az infláció 2,7 százalékos, ami felette van a Fed céljának, ráadásul április óta emelkedő trendben mozog. Ez tartást, vagy akár kamatemelést is indokolhat. Másrészt a munkanélküliség 4,2 százalékos, ami nem vészes, de magasabb, mint az optimális érték, és három éve araszol egyre magasabbra. Ez pedig inkább a kamatvágás felé terelné a döntéshozókat.

Érthető az is, hogy az inflációval kevésbé foglalkozó amerikai elnök miért kardoskodik a kamatcsökkentések mellet. Ám fontos azt is tudni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az inflációs cél mellett a foglalkoztatási mutatót is figyelembe veszi, így míg a mostani helyzetben egy hagyományos központi bank talán emelne, az USA esetében a csökkentés ugyanúgy benne van a pakliban.

Függeni vagy nem függeni?

A fentiek át is vezetnek az amerikai gazdaságpolitika nagy drámájára, az elnök és a Fed-vezér közti ellentétre. Donald Trump többször is nyilvánosan követelte, hogy Powell és kollégái azonnal csökkentsék a kamatokat. Ez azonban komoly ellenérzéseket váltott ki a függetlenségét tigrisként védelmező Fed részéről.

A jegybanki függetlenség történelmi szempontból meglehetősen új keletű intézmény. Cikkek tömegei igazolják a nyilvánvalót, hogy egy független, azaz külső befolyásoktól mentes központi bank hatékonyabban tud küzdeni az infláció ellen. Másrészt az is igaz, hogy az sem szerencsés, ha a fiskális és a monetáris politika már irányba húz.

Demográfus jegybankárok

A szimpózium hivatalos témája idén a munkaerőpiac és a demográfia volt. Az öregedő társadalmak, a lassuló termelékenység és a munkaerőhiány olyan problémák, amelyek túlmutatnak a havi kamatdöntéseken.

Több jegybankár is figyelmeztetett, hogy az elöregedő társadalom és a munkaképes korú lakosság létszámának csökkenése komolyan limitálja a jövőben várható növekedési mutatókat. Erre egyes felszólalók szerint a bevándorlás felpörgetése jelenthet orvosságot.

Európa, Japán és az Egyesült Királyság vezető központi bankárai is egyetértettek abban, hogy a migráció segítette gazdaságaik stabilizálását. Kérdés persze, hogy miért ennyire fontos cél a GDP folyamatos növelése, illetve milyen ára van az említett folyamatoknak. Arról nem is beszélve, hogy a születésszámok az egész világban csökkennek, így ez a stabilizációs modell csak rövid távon fog tudni működni.

Mennyi az annyi?

De még ha minden közgazdasági modellünk pontos is volna, ott lebeg a döntéshozók feje felett a GIGO (garbage in, garbage out) réme, azaz az a megbízhatatlan adatok problémája. Az amerikai munkaerőpiaci felmérések válaszadási aránya 70 százalék környékéről 40 százalék alá esett, magyarán egyre kevésbé teljes körűek, reprezentatívak, és így egyre kevésbé megbízhatóak azon adatok, melyek alapján a döntések születnek.

Nem csoda, ha Powell minden mondatát úgy válogatta meg, mint egy bűvész, aki nem szeretné, ha a közönség túl közelről nézné a trükköt. Hiszen ha a pontosság csökken, az óvatosság és a rugalmasság szerepe felértékelődik.

Összefogás a kihívások ellen

Jackson Hole-ban idén azt is körüljárták a jegybankárok, hogy hogyan lehet közösen kezelni az infláció széttartó pályáit, az energiaárak vad ingadozását, a brexit hosszú árnyékát és a digitális valuták előretörését. Ha ugyanis a gazdasági viharok nem ismernek határokat, akkor a jegybankok sem ringathatják magukat a nemzeti szigetek illúziójában.

Mindez azt jelenti, hogy a jövőben fel fog erősödni az együttműködések, a koordinált cselekvések iránti igény.

Nem annyira meglepő ez annak a fényében, hogy a pénzpiacok, sőt a gazdaságok is globális hálózatban működnek. Egyre fontosabb lesz tehát, hogy a monetáris politika zászlóshajói ezen a zsúfolt és hullámzó tengeren úgy navigáljanak, hogy közben ne ütközzenek egymásnak.

Pillantás a jövőbe

Jerome Powellnek valószínűleg ez volt az utolsó Jackson Hole-i fellépése, mielőtt 2026-ban leköszön. És bár a közönség egy része a kamatvágás bejelentését várta, a konferencia végül nem az amerikai alapkamatról szólt.

A központi téma sokkal inkább a jegybanki függetlenség, a globális demográfiai folyamatok, az adatok megbízhatósága és az együttes fellépés hangsúlyozása volt. Ezek azok a nagy kihívások, melyekkel Powell utódjának, sőt, minden bizonnyal jegybankárok generációinak kell majd foglalkoznia a jövőben.

(A nyitóképen, balról jobbra: Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke, Kazuo Ueda, a Bank of Japan (BOJ) kormányzója, Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, és Andrew Bailey, a Bank of England (BOE) elnöke sétálnak a gazdaságpolitikai szimpóziumon a wyomingi Moranban 2025. augusztus 22-én.)

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense