Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Jake Warga/Getty Images

Lemondott az ukrán szárazföldi hadsereg parancsnoka

Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen - közölte vasárnap az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivőjének tájékoztatása szerint 472 drónt, illetve hét rakétát lőttek ki Ukrajnára. Az ukrán fél állítása szerint a rakéták közül hármat, a drónok közül pedig 382-öt lelőttek, illetve más módon hatástalanítottak.

Az ukrán hadsereg a nap folyamán arról adott hírt, hogy legalább 12 ukrán katona meghalt, és több mint hatvanan megsebesültek egy kiképző alakulatot ért támadásban. "A felelősöket szigorúan felelősségre fogják vonni, amennyiben megállapítást nyer, hogy tisztségviselők cselekvése vagy tétlensége vezetett a katonák halálához, illetve sebesüléséhez" - áll a hadsereg közleményében.

Mihajlo Drapatij, az ukrán szárazföldi hadsereg parancsnoka a Telegramon közölte, hogy a történtek nyomán benyújtotta lemondását.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×