Az osztrák kormánynak rövidesen döntenie kell: milyen vadászgépekkel váltsák le a 2007-ben és 2009-ben hadrendbe állított Eurofigther Typhoonokat. A gépek beszerzésével kapcsolatban már a kezdetektől fogva sok bírálat érte a bécsi vezetést. Ezek lényege, hogy a Typhoonokat iszonyúan drágán vették meg, az üzemeltetésük is nagyon sokba kerül, ráadásul csak erősen korlátozott képességekkel rendelkeznek.

Ma már alap, hogy egy vadászgép egyszerre több feladatra is legyen alkalmas. Egy-egy ilyen repülőgép annyira drága, hogy még a leggazdagabb országok is inkább olyat keresnek, ami egyaránt használható vadász, csapásmérő vagy felderítő feladatokra. Ilyen például a Magyar Honvédségnél is repülő JAS-39 Gripen, aminek a típusjelzésében szereplő "J" a vadász, az "A" támadó, az "S" pedig a felderítő szavak svéd megfelelőjének kezdőbetűi.

Ezzel szemben a sógoroknál lévő Eurofighter Typhoonok még a típus legelső sorozatához tartoznak, és így nagyon behatárolt a felhasználhatóságuk. Lényegében csak vadászfeladatokra alkalmasak, alig valamicske támadóképességgel együtt. A gépeket kifejlesztő európai országok már mind leváltották az első szériás Typhoonjaikat újabbakra, mert a legkorábbiakat, vagyis a Tranch 1-hez tartozókat, nem lehet a legfrissebb változatra modernizálni. Illetve biztosan megoldható lenne ez is, csak sokkal több kerülne, mint újat gyártani.

Ezért hirdetett pályázatot a saját Typhoonjai felváltására is a Bundesheer. A jelentkezők közül azonban kizárták az egy hajtóműves típusokat, így a korábban nagy esélyesnek tartott svéd Gripen legutolsó, E/F változata is kiesett. Ugyancsak nem indulhatott az amerikai, ötödik generációs F-35 sem, bár ezzel kapcsolatban nem csupán azt kifogásolták, hogy egy hajtóműve van. Az osztrák hadvezetés szerint ez az egyáltalán nem olcsó gép olyan képességekkel rendelkezik, amire Ausztriának nincs szüksége. A lopakodásra, vagyis a radarok által csak nehezen észlelhető kialakításra gondoltak. Ilyesmi akkor jön jól, ha korszerű, többrétegű légvédelemmel rendelkező ellenséget kell támadni. A bécsi katonai doktrínában viszont védelmen és nem offenzív akciókon van a hangsúly.

Az F-35-össel a másik probléma politikai természetű volt. Ausztria vezetésének nem tetszettek az új amerikai elnök Európával kapcsolatos elképzelései, és ezért nem is szeretnének függőségi helyzetbe kerülni az Egyesült Államoktól. Bécsben attól tartanak, hogy amint Donald Trump egyik napról a másikra felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását, úgy ezt bármelyik más országgal is megteheti.

Maradnak tehát az Európában gyártott vadászgépek, persze azok közül is csak a két hajtóművesek, ebből viszont mindössze kétféle létezik. Az egyik a lecserélés előtt álló Typhoon legkorszerűbb,Tranch 4-es változata, ami már szinte csak nevében és külső megjelenésében hasonlít az első szériára. A német-brit-olasz-spanyol összefogással fejlesztett, valamint gyártott Eurofighter legújabb típusa több feladatra alkalmas harci gép, és bármelyik NATO-ban rendszerben lévő repülőgépfedélzeti fegyverrel felszerelhető.

A másik a francia Dassault cég Rafale vadászának a legutolsó, F4 szériája. Ezt repülik a francia légierőben, és a szakértők egybehangzó véleménye szerint a legpotensebb európai harci gépnek lehet tekinteni.

A Typhoon mellett rengeteg minden szól. Egyrészt sokkal egyszerűbb lenne a pilóták és a földi személyzet átképzése, másrészt az üzemeltetéshez már rendelkezésre áll az infrastruktúra, ami szintén nem olcsó. Másrészt Ausztria legközvetlenebb védelmi szövetségese Németország, míg a déli szomszéd, Olaszország ugyancsak fontos katonai beszállító. Bécs nemrég vásárolt az olasz Leonardo vállalattól AW169M Lion helikoptereket, tavaly pedig 12 darabot rendelt a cég M-346 Master felfegyverezhető gyakorlógépeiből.

Noha Franciaország nem tartozik Ausztria hagyományos fegyverszállítói közé, az mindenképpen vonzóvá teheti a Dassault-t, hogy a repülőit mindig igyekszik a külföldi megrendelő igényei szerinti változatban leszállítani. Vagyis az osztrákok nemcsak Európa legütőképesebb vadászgépére tehetnének szert, hanem azt még teljesen az ő elvárásaikhoz is igazítanák a franciák. Ellenérv, hogy a Rafale fegyverzete szinte kizárólag a gyártó országból származik, mivel Párizsban alapkövetelmény a minél nagyobb autonómia biztosítása. Ezzel szemben a Typhoonnal nem lenne ilyen függőség, hiszen sok országból lehet hozzá fegyvereket vásárolni.

A két harci gép képességei amúgy egyformán kiemelkedőek. Kialakításuk – a kacsaszárnyas elrendezés, a két hajtómű – ugyancsak hasonló, mint az is, hogy mindkettő a legmodernebb, úgynevezett fázisvezérlésű lokátort hordja az orrában. Az ilyen radaroknál a célok felderítését végző elektromágneses sugarak nem az antenna mozgatásával pásztázzák a gép előtti teret, hanem a rádióhullámokat elektronikus úton eltérítve. Ez olyan gyorsan történik, hogy lényegében egy állandó, „szélesvásznú” radarképet láthat a pilóta maga előtt. Ezenkívül a hatótávolságuk is jóval nagyobb, mint a korábbiaké volt, és egyszerre több célt tudnak követni, illetve azokra rakétát rávezetni.

Mind a Rafale, mind a Typhoon pilótája repülhet sisakkijelzővel ellátott fejvédővel. Ilyen a francia Thales által kifejlesztett Scorpion sisak, aminek szemvédő rostélyára vetítik a lokátor és a legfontosabb repülési műszerek adatait. Így nem kell állandóan a műszerfalra nézni manőverezés közben. Mindkét gépnek rendkívül fejlett az elektronikai zavarással szembeni védelme, miközben intenzíven tudják blokkolni az ellenség radarjait, számítógépes rendszereit. A maximális sebességük egyformán 1,8 Mach (kb. 2200 km/óra), és az elérhető legnagyobb repülési magasságuk is szinte azonos.

Az árcédulájukon szereplő hatalmas összegben sincs nagy különbség, az üzemeltetésük pedig ugyanúgy nem olcsó mulatság. Ezzel szemben bármelyik a kettő közül nagyon komoly csapásmérő képességgel is rendelkezik, és ez az osztrák védelmi doktrínában kiemelt jelentőségű. Hiszen egy erősen korlátozott létszámú szárazföldi haderővel csak úgy lehet visszaverni egy esetleges támadót, ha az ellenség pusztításából a légierő is alaposan kiveszi a részét. A bombák és precíziós fegyverek mellett a Rafael a francia/brit SCALP-EG/Storm Shadow cirkálórakétákat vetheti be, míg a Typhoon a német Taurust.

Egyébként mind a francia, mind pedig a közös európai fejlesztésű vadászgép már komoly exportsikereket ért el. A francia haderőn kívül a Rafalét választotta például a horvát, a szerb, a görög, az egyiptomi és az indiai légierő. Az utóbbi már harcba is vetette a sajátjait, bár ezzel kapcsolatban ellentmondók a tapasztalatok. A Typhoon pedig a német, a brit, az olasz és a spanyol repülőcsapatok felségjelzése mellett kuvaiti, szaúdi, valamint több öböl menti ország azonosítóját viseli már.

Az Army Recognition szerint az osztrák pályázatnak mindenképpen van egy óriási pozitív hozadéka, még pedig az, hogy rávilágít mennyire fejlett az európai hadiipar. Nemcsak világszínvonalú fegyvereket tud tervezni, hanem ezeket a legjobb minőségben és a kívánt mennyiségben elő is tudja állítani. A végeredménytől függetlenül a Rafale és a Typhoon közötti verseny azt bizonyítja, hogy a kontinens gyors ütemben fejlődő fegyvergyártása hihetetlenül nagy lehetőségeket rejt Európa önvédelme szempontjából.

Bécsben a végleges döntésnek egyelőre még nincs konkrét határideje. Csupán annyit tudni, hogy 2026 előtt meg kell hozni.