Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.53
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Az új pápa megválasztását jelző fehér színű füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé harmadik szavazása után 2025. május 8-án. A pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában az előző napon kezdték meg konklávéjukat, amelyen zárt ajtók mögött választották meg az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódját.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Pápaválasztás: ekkora üdvrivalgás követte a fehér füst megjelenését – nézze, hallgassa meg!

A konklávé a második napon megválaszotta Ferenc pápa utódját, a katolikus egy ház új, 267. vezetőjét.

A vatikáni Szent Péter téren jelen lévő tömegek üdvrivalgásban törtek ki szinte azonnal, hogy elkezdett felszállni a fehér füst a Sixtus-kápolna karcsú kéményéből. Ahogy egyre erőteljesebb lett a megjelenése, úgy erősödtek fel az öröm és kicsit talán a meglepetés hangjai is a téren.

Napközben az a hír járta a Vatikán és Róma utcáin, hogy ma megválasztják a pápát. Ez talán azután kelhetett lábra, hogy bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re reggel azt mondta, hogy reményei szerint ma fehér füst lesz látható.

A fehér füst megjelenése után a svájci gárda tagjai a helyükre vonultak a vatikáni Szent Péter téren, ahogy felsorakoztak az olasz hadsereg zenekaraiból összeállított együttes tagjai is, majd eljátszották az olasz himnuszt.

A füst megjelenése után egy órával is még érkeztek emberek a Szent Péter bazilika előtti térre. Tudósítások szerint egészen különlegesen ünnepélyes és reményteli hangulat uralkodik a várakozó tömegben.

Vatikánváros, 2025. május 8.
Hívők népesítik be a vatikáni Szent Péter teret 2025. május 8-án, miután az új pápa megválasztását jelző fehér színű füst felszállt a Sixtus-kápolna kéményéből a konklávé harmadik szavazása után. A pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában az előző napon kezdték meg konklávéjukat, amelyen zárt ajtók mögött választották meg az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódját.
MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani
Hívők a vatikáni Szent Péter téren 2025. május 8-án, közvetlenül azután, hogy az új pápa megválasztását jelző fehér színű füst megjelent a Sixtus-kápolna kéményében a konklávé harmadik szavazása után. A pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában az előző napon kezdték meg konklávéjukat, amelyen zárt ajtók mögött választották meg az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódját. MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani

s

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×