Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Európába igyekvő mintegy 400 illegális bevándorlóval a fedélzetén érkezik egy halászhajó Lampedusa szigetének kikötőjébe 2023. november 4-én. A hajót az olasz parti őrség egyik őrhajója kísérte a kikötőbe.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Elio Desiderio

Már drónoznak is az emberkereskedők

Drónokkal, motorcsónakokkal és vezérhajókkal kísérik a migránsokat a tengeren az emberkereskedők - számoltak be az illegális bevándorlók, akik több mint hétszázan érkeztek az olaszországi Lampedusa szigetére szombaton és vasárnap.

A Lampedusa egyik kicsi öblében szombaton partot érő 31 egyiptomi, szíriai és szudáni elmondta, hogy egy nyolcméteres üvegszálas csónakkal tették meg az utat Líbiából. Fejenként hatezer eurót fizettek, ami több mint két millió forintnak felel meg. A magasnak számító tarifáért cserébe egy másik motoros csónak előzte meg őket, amelynek feladata az útvonal biztosítása volt. A nemzetközi vizek határáig az emberkereskedők drónokkal mutatták nekik az utat, és a csónakon elhelyezett kamerákkal is ellenőrizték őket. Az átkelés utolsó szakaszán azonban már önerőből jutottak el az olasz partokig.

A Tunéziából érkező csoportok arról számoltak be, hogy egy halászhajónak álcázott "anyahajó" fedélzetén tették meg az átkelés első részét, majd az emberkereskedők kisebb csónakokra tették át őket az olasz partok irányába.

Egy hétig tartó szünet után értek újra partot illegális bevándorlók Lampedusa partjain. Vasárnap néhány óra leforgása alatt 131-en érkeztek különböző csónakokkal: az első lélekvesztőn ötven etiópiai és szudáni utazott, akiknek kezdetben a Mare Jonio nevű civilhajó nyújtott segítséget, majd átadta a csoportot a parti őrségnek. Az emberek a íbiai Abu Kammas kikötőjéből keltek útra.

A következő, tízméteres csónaknak a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség földközi-tengeri missziójában szolgáló román egység sietett a segítségére: harmincnégyen tartózkodtak rajta, líbiaiak, tunéziaiak, szudániak és marokkóiak. A csoportban tizenketten 18 év alattiak voltak, közöttük egy fogyatékkal élő lány.

A románok egy másik csoportnak is segítettek: huszonkét szíriainak és egyiptominak, aki a líbiai Zavijából indult, és fejenként 4500 és 6700 euró közötti összeget fizetett. Egy hatméteres csónakra az olasz pénzügyőrség talált rá, 25 líbiaival és szudánival, köztük tizenkét kiskorúval. Elmondásuk szerint a líbiai Zuvarából indultak Szombaton 581-en érkeztek Lampedusa partjaira. A sziget valamivel több mint 450 fős táborában jelenleg 674 migráns van.

Az olasz csizma orrába, a calabriai Rocella Jonicába nyolcvanhárman érkeztek egy Törökországból indult vitorláshajóval. Az utóbbi három hónap alatt ez volt a tizenhetedik hajó, többségükben irániak, irakiak, afgánok és bangladesiek érkeztek vele. További 191 emberrel érkezik meg Salerno kikötőjébe hétfőn reggel a Geo Barents, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet hajója.

Az év eleje óta közel 39 ezren érkeztek, jóval kevesebben a múlt év ugyanezen időszakában regisztrált több mint 106 ezernél.

(A nyitókép illusztráció: Európába igyekvő mintegy 400 illegális bevándorlóval a fedélzetén érkezik egy halászhajó Lampedusa szigetének kikötőjébe 2023. november 4-én. A hajót az olasz parti őrség egyik őrhajója kísérte a kikötőbe.)

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×