Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Dárdai Pál, a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC újonnan kinevezett vezetőedzője egy berlini sajtóértekezleten 2023. április 17-én. A Hertha szakmai munkáját harmadszor elvállaló Dárdai Sandro Schwarzot váltja a csapat kispadján.
Nyitókép: MTI/AP/DPA/Andreas Gora

Össztűz alatt Dárdai Pál – már a fiai miatt is áll a bál Berlinben

Három mérkőzés után pont és lőtt gól nélkül áll a Hertha a másodosztályú német labdarúgó-bajnokságban. Dárdai Pál a csapat megerősítéét követeli, de egyelőre inkább menekülnek a játékosai. A maradók pedig a Dárdai-gyerekek árulkodásától félnek.

Sereghajtó a Bundesliga másodosztályában a Hertha BSC. A Dárdai család – élén a játékosként és edzőként is klubrekordernek számító 47 éves Dárdai Pállal – egyelőre nem tudott csodát művelni.

Tény, hogy a nyári kiesést követően – amikor Dárdai harmadszor már nem tudta az élvonalban tartani a berlini csapatot – sorra távoztak a kék-fehérek legjobbjai, szinte minden csapatrészből meghatározó emberek szerződtek el. Az elmúlt két napban azonban azonban a Herthát ezen a téren újabb csapások érték. A klub honlapja szerint azonnali hatállyal az első osztályú Mainzhez távozott az együttes csapatkapitánya, Marco Richter.

Richter két évvel ezelőtt igazolt a Herthához, és az egyik rendkívül megbecsült kulcsjátékosának számított. Nem csoda, hogy a klub egykori ultrából lett elnöke, Benjamin Weber meleg szavakkal búcsúzott a kapitánytól. Az elnök teljességgel érthetőnek nevezte, hogy a 25 esztendős Richter ismét az első osztályban kíván bizonyítani.

Weber utalt arra, hogy távozásával kapcsolatban sikerült "fair" megoldást találni, ami közvetett utalás arra, hogy a súlyos anyagi, illetve gazdasági nehézségekkel küszködő berliniek elégedettek az érte kapott összeggel. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a Mainz hétmillió eurót fizetett Richterért.

Ennél is frissebb az a bejelentés, amely szerint a Hertha BSC egy évre az olasz első osztályban szereplő Veronának adta kölcsön a klub tehetséges szélsőjét, Suat Serdart.

Az együttesre így különösen nehéz időszak vár. Természetes, hogy a szurkolók többet várnak azok után, hogy az első három forduló mérlege igencsak negatív. A Hertha a július végi nyitófordulóban idegenben 1-0-ra kapott ki a Fortuna Düsseldoftól, és az sem segített, hogy a második félidőben egyszerre mindhárom Dárdai a pályán volt. Csekély vigasz, hogy ehhez hasonlóra még nem volt példa a német profi labdarúgás történetében.

Ezt követően az együttes a berlin Olimpiai Stadionban ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a harmadosztályból éppen feljutott Wiesbaden csapatától. A két vereséget követően némi örömöt jelentett, hogy a csapat fölényes, 5-0-s győzelmet aratott a negyedosztályú Carl Zeiss Jena otthonában a labdarúgó Német Kupa első fordulójában.

A felcsillant reményeket azonban villámgyorsan lehűtötte a bajnokságban a múlt hét végén elszenvedett újabb és ezúttal is Hertha-gól nélküli vereség: idegenben a berliniekhez hasonlóan nagy múltú Hamburgtól kapott ki 3-0-ra.

Az első osztálytól tíz év után búcsúzó Hertha BSC-re a hét végén hazai pályán a Fürth ellen újabb nehéz mérkőzés áll.

Dárdai Pál múltját és kitartását ismerve a kék-fehérek bizonyítani akarnak, kétségtelen azonban, hogy a sikeres szerepléshez jelentősen meggyengült a gárda.

Több portál is idézte a trénert, aki egy interjúban közvetve arra utalt, hogy a sok távozás után csapata számára a másodosztály is komoly megpróbáltatásnak tűnhet.

A Berliner Zeitung arról ír, hogy Dárdai tőle szokatlan módon fakadt ki a hamburgi vereség után, korábban is nehéz helyzetben vette át a Hertha irányítását, de soha nem beszélt a játékoskeret minőségéről. Most viszont visszatérően emlegeti az átigazolási időszaki szeptember elsejei határidejét, mert a reményei szerint addig még érkezhet erősítéshez a csapathoz. A feladat azonban nem egyszerű, hiszen egy anyagi gondban lévő klubhoz nehéz komoly játékosokat megnyerni a másodosztályban. Az egyik reménysugár a Napolitól távozó Diego Demme lenne, de vele hetek óta nem sikerül megállapodni, pedig ő meghatározó játékosa lenne az együttesnek.

A 90min.de szerint a három bajnoki vereség után feszült a hangulat a berlini öltözőben. A frissen érkezett kapus, Marius Gersbeck például azért lett kegyvesztett, mert verekedésbe keveredett az edzőtáborban.

De az eddigi kudarcok nyomán német média olykor bírálja Dárdai Pált fiai szerepeltetéséért. A portál szerint már az is problematikus lenne, ha egyik fiát játszatná az edző, de ez, hogy időnként mindhármat pályára küldi, teljességgel példa nélküli. S bár a három Dárdai-fiú, Palkó, Márton és Bence is komoly futballista, a játékostársak állítólag nem boldogok a helyzettől. Különösen azért, mert a Dárdai-gyerekek miatt a szokásos öltözői titkok kiszivároghatnak a szakvezetőhöz is.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×