Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nicolae Ciuca ügyvivő román védelmi miniszter sajtónyilatkozatot tesz Klaus Iohannis román államfővel Bukarestben 2021. november 21-én. Ciuca, akit a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció jelölt a miniszterelnöki posztra, 2021. november 22-én megkapta a kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis elnöktől. A hárompárti koalíció, amely a nemzeti kisebbségi frakció támogatását is élvezi, jelenleg kétharmados többséggel rendelkezik a parlamentben, és így alkotmánymódosításra is képes.
Nyitókép: MTI/AP/Andreea Alexandru

Újabb plágiumbotrány Romániában, ezúttal a miniszterelnök az érintett

Egy publicista szerint Nicolae Ciuca majdnem ezersornyi szöveget emelt át A román hadsereg elkötelezettségének mértéke a soknemzetiségű közös műveletekben című doktori disszertációjába idézőjelek és hivatkozás nélkül.

Emilia Sercan a PressOne.ro portálon közölt terjedelmes írásában azt állítja: a kormányfő 2003-ban leadott, 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált. A Bukaresti Tudományegyetem újságíró karán oktató oknyomozó újságíró a Nemzetvédelmi Egyetem (UNAP) könyvtárában és a Nemzeti Könyvtárban végzett kutatásaira hivatkozva fogalmazta meg a plágiumvádat, de a kérdéses szövegrészekről a könyvtári szabályzatra hivatkozva nem mellékelt fotókat, hanem azok átiratát közölte cikkében.

Sercan öt olyan forrást, három könyvet és két korábbi doktori dolgozatot nevezett meg, amelyből szerinte Ciuca idézőjelek és hivatkozás nélkül csaknem ezersornyi szöveget emelt át "A román hadsereg elkötelezettségének mértéke a soknemzetiségű közös műveletekben" című doktori disszertációjába. A doktori iskola éveiben hivatásos katonaként szolgáló jelenlegi miniszterelnök állítólag

"klasszikus módszereket" alkalmazva – az átmásolt szövegrészeket a bekezdések belsejében elbújtatva, sorrendjüket megkeverve, lényegtelen elemeiket elhagyva – próbálta álcázni a plágiumot.

A PressOne szerzője szerint a plágium digitális eszközökkel már csak azért sem mutatható ki, mert sem Ciuca disszertációja, sem azok a korábban publikált szövegek, amelyekből forrásmegjelölés nélkül másolt át részeket, nincsenek digitalizálva. Erre hivatkozva Sercan bírálta Sorin Cimpeanu oktatási minisztert, amiért a tárcavezető a plágiumellenőrző számítógépes programokra akarta bízni az akadémiai etika és integritás védelmét.

A PressOne írása felidézte: ezzel a módszerrel sem az első plágiumbotrányba keveredett román miniszterelnököt, a doktori címétől csak lemondása után megfosztott Victor Pontát, sem Gabriel Oprea volt kormányfőhelyettest, sem az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) által plagizáláson ért többi politikust nem lehetett volna leleplezni, hiszen kizárólag nyomtatásban megjelent művekből másoltak.

Sercan megkeresésére a kormány sajtóirodája hétfő este küldte el Nicolae Ciuca reagálását, aki azt állítja, hogy doktorátusa saját tudományos kutatásának eredménye, amely megfelel az akkori törvényes elvárásoknak.

A PressOne-ban megfogalmazott, és más román médiumok által is idézett plágiumvádra reagálva Ciuca kedden később közleményt is kiadott, amelyben bejelentette:

felkéri az UNAP etikai bizottságát doktori disszertációja megvizsgálására.

Ciuca kifejtette: a doktori dolgozatának témaválasztását saját, külföldi küldetésekben szerzett tapasztalatai ihlették, maga a dolgozat pedig a témában végzett tudományos kutatásainak eredményeit tartalmazza. A miniszterelnök azt állítja: olyan érzékeny témákban, mint a geopolitika, követelmény a fogalmak és kifejezések "szabványosítása", így elkerülhetetlen bizonyos kifejezések és szófordulatok ismétlődése.

Romániában az utóbbi évtizedben egymást érték a magas rangú politikusokat érintő plágiumvádak, 2020-ban pedig bezárták a rendőrakadémia két doktori iskoláját, miután több plágiumra derült fény. A parlament 2016-ban olyan jogszabályt is megszavazott, amely lehetőséget biztosított a doktori cím birtokosainak, hogy önként lemondjanak a tudományos címről, és így próbálják megelőzni a presztízsveszteséggel járó plágiumbotrányt. A törvény azonban alkotmányellenesnek bizonyult.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×