eur:
395.43
usd:
372.07
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor
Stephanie Dias (j) és Segolene Poux nővérek az új koronavírus előidézte Covid-19 betegségben szenvedők ápolására készülnek a Párizs melletti Neuilly-sur-Seine-ben működő Ambroise Pare klinika intenzív osztályán 2021. március 19-én.
Nyitókép: MTI/AP/Thibault Camus

Koronavírus: menekülnek az emberek Párizsból

Tömeges hagyták el az emberek Párizst pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére éjfélkor életbe lépő harmadik lezárás előtt: az állami vasúttársaság (SNCF) honlapján a kevésbé fertőzött régiókba induló vonatokra minden jegy elkelt, a fővárosból kivezető autóutakon pedig a déli órákra rekordméretű dugók alakultak ki.

"A Bretagne-ba, Dél-Nyugatra vagy Lyonba induló vonatokon nincs több hely péntekre" – közölte az SNCF szóvivője, jelezve, hogy az elmúlt hetekben péntekenként csak 60-70 százalékban teltek meg a vonatok. Az SNCF nem indít plusz vonatokat, de esetenként vizsgálja, hogy mely vonatokhoz érdemes több vasúti kocsit kapcsolni.

Az SNCF közlése szerint Párizsból 20 százalékkal többen foglaltak jegyet péntekre, mint általában, a legtöbben Bordeaux-ba, Lyon-ba, Marseille-be, Rennes-be és Nantes-ba indulnak.

A párizsi pályaudvarokon egyébként piros mellényt viselő vasúti dolgozók segítik egész nap a tömegesen érkezők eligazodását.

A közutakon is reggel óta az átlagosnál élénkebb a forgalom, s délre több helyen dugók alakultak:

kora délután több mint 250 kilométeres dugó volt a főváros körül, amely az átlagos duplája, s a hatóságok még nagyobb torlódásokra számítanak a késő délutáni órákban.

Hasonló helyzet alakult ki Párizsban az előző két lezárás előtt is, októberben az utolsó esti csúcsforgalmi időben 734 kilométeres dugó volt a Párizsból kivezető utakon.

Jelentős különbség azonban az előző lezárásokhoz képest, hogy a vidéki országrészben élők megértőbbek a fővárosból hozzá menekülőkkel.

Az Atlanti-óceán partján található La Baule elegáns üdülőhely az egyik legkedveltebb célpontja a párizsiaknak. Az alig 18 ezer lakosú városban az előző lezárások alatt megduplázódott a lakosság.

"Mégis csak jobb itt lenni a lezárás alatt, mint a párizsi kis lakásokban" - mondta az LCI hírtelevízióban egy helyi lakos.

Egy másik helyi lakos is "természetesnek" tartja, hogy a párizsiak elhagyják a fővárost, de nem tagadta, tart attól, hogy a vírust is hozzák magukkal.

"Ha betartják az egészségbiztonsági szabályokat, semmi probléma, hogy jönnek" - mondta egy kereskedő, aki kifejezetten örül, hogy turisták érkeznek a városba.

"Nagyon várjuk őket, örülünk, hogy jönnek, sok párizsinak van itt háza" – mondta egy másik butiktulajdonos.

Anne-Claude Crémieux, a párizsi Raymond Poincaré kórház infektológiai osztályának orvosa szerint a párizsiak exodusa nem fogja növelni a fertőzésveszélyt más régiókban, miután a vírus szinte kizárólag zárt térben terjed.

"Ha az emberek tágabb helyeken szeretnének lenni, ahol a szociális kapcsolatok kevésbé erősek, miért ne" – mondta a szakember a FranceInfo hírrádióban.

A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban, péntek éjféltől lép életbe a lezárás, legalább négy hétre, a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére, a korlátozások azonban rugalmasabbak lesznek az előző két lezáráshoz képest.

A lakhelyet el lehet hagyni, időkorlát nélkül, de csak előre kitöltött igazolással, és csak 10 kilométeres körzetben, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek. Az iskolák mindenhol nyitva maradnak, a 16 megyében viszont csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek nyithatnak ki, amely kategóriába beletartoznak a zenei- és a könyvesboltok is, valamint a kormány pénteki közlése szerint a fodrászatok, a virágboltok és a barkácsboltok is.

A lezárás mintegy 20 millió franciát, az ország lakosságának csaknem harmadát érinti.

Az ország többi részén az éjszakai kijárási korlátozás szombattól a jelenlegi délután 6 óra helyett este 7 órától fog kezdődni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

BL élőben
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

Mind a két spanyol csapat is egygólos előnyről kezdi a visszavágót a BL-negyeddöntőben, hat napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon, a metropolitanóban 2-1-re a Borussia Dortmundot. A mai két párból továbbjutók egymás ellen játszanak majd az elődöntőben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 20:19
×
×
×
×