Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Pexels.com

Káoszba torkollott a harmadik utas francia védekezés

Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt 16 megyében, miután annak szabályai érthetetlennek bizonyultak, a kiskereskedők többségének pedig végül nem kellett bezárnia.

A leginkább fertőzött francia megyékben péntek éjfélkor egy hónapra életbe lépett lezárást a kormány "harmadik utas" megoldásnak nevezte, miután a vírus fertőzését olyan szigorító intézkedésekkel kívánja megfékezni, amelyekkel nem kényszeríti az embereket arra, hogy az otthonukban maradjanak.

"Nem az a célunk, hogy jó megnevezést, hanem az, hogy hogy jó intézkedést találjunk. Azzal, hogy hagyjuk az embereket kint lenni, de megtiltjuk a régiók közti átjárást a vírus terjedésének megakadályozására, a józan ész győzedelmeskedett" – mondta Gabriel Attal kormányszóvivő a Le Journal du dimanche című hetilapban megjelent interjúban.

A Le Monde című napilap kommentárja szerint azonban a lezárás inkább zavart okozott a franciák számára, mintsem növelte a bizalmat a kormányban.

Jean Castex miniszterelnök csütörtök este jelentette be, hogy a lezárt 16 megyében, köztük Párizsban a lakhelyet el lehet hagyni, időkorlát nélkül, de csak előre kitöltött igazolással, és csak 10 kilométeres körzetben. Szombat este azonban a kormányfő visszavonta az igazolási kötelezettséget, miután az internetről letölthető dokumentum a többség számára érthetetlennek bizonyult, elemzők pedig az elképesztő bürokrácia jelképének minősítették.

A kétoldalas igazoláson 15 fajta indok szerepelt, amelyek közül a párizsiaknak választaniuk kellett volna minden egyes alkalommal, amikor elhagyják az otthonukat. Ezenkívül csillaggal megjelölve olyan kivételek is bekerültek a listába, amikor is a lakhelyelhagyás akár 30 kilométeres körzetben is engedélyezett (orvos, munkahely, vásárlás, hivatali ügyintézés).

"Ha lenne verseny a legrosszabb, leghaszontalanabb és legabszurdabb találmányok között, a belügyminisztériumnak jó esélye lenne a fődíj elnyerésére a bürokratikus remekművével: a lakhelyelhagyási igazolással"

– írta a Twitteren Bruno Retailleau, az ellenzéki Köztársaságiak szenátusi frakcióvezetője.

Camille Chaize, a belügyminisztérium szóvivője vasárnap a BFM hírtévében elismerte, hogy a "dokumentum túl bonyolult". A miniszterelnöki hivatal szerint szombat reggel már "nem maradt elég idő egyszerűsíteni" a belügyminisztériumban kidolgozott igazolási tervet.

"Az első lezáráskor egyszerűbb volt a helyzet, mert a vezérelv az volt, hogy mindenki maradjon otthon. Most több kivétel van, ezért bonyolultabb a helyzet" – mondta a Le Monde-nak egy kormányzati forrás.

Tény, hogy a szombaton kezdődött lezárással párhuzamosan a kormány arra biztatja a franciákat, hogy minél több időt töltsenek a szabadban. Az elnöki hivatal szerint a kormány az "arányosságot és a megfelelő egyensúlyt" kereste azzal, hogy az iskolák nyitva maradtak, miközben a legtöbb európai országban bezárták őket a járványhelyzet tetőzésekor.

A kormány a döntését olyan tanulmányokra alapozta, amelyek szerint a fertőzés elsősorban a zárt térben történő csoportosulásokkal terjed, szabadtéren viszont alig, s a kiskorúak körében nagyon kis mértékben.

De az állam a kiskereskedők elégedetlenségét is meghallotta az újabb lezárás bejelentésekor. Az első lista szerint mintegy 110 ezer üzletnek is be kellett volna zárnia a következő egy hónapra, de végül a számuk nem éri el a 90 ezret – jelezte a gazdasági tárca, miután az alapvető szükségletet kielégítő boltok közé bekerültek a könyvesboltok, a zenei termékeket árusító üzletek, a fodrászok, a virágboltok, a barkácsüzletek, az autószalonok, a cipészek, a csokoládéboltok és a borbárok is.

Az egy éve tartó járványhelyzetben a francia kormány szerint nemcsak az étkezés, hanem az emberek megfelelő mentális állapotának megőrzése is alapvető szükségletet jelent.

Az ellenzék szerint viszont "ennek a kormánynak nehezére esik döntéseket hoznia. Miután bizalmatlanságot teremtettek az oltás körül (az AstraZenca felfüggesztésével), most a lezárást teszik érthetetlenné" – mondta Damien Abad, a Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetője.

A kormány ugyanakkor a felmérések alapján tisztában volt azzal, hogy egy újabb szigorú lezárást a franciák már nem fogadnának el, így nem is tartanának be. Az enyhébb szigorításokat is csak kétharmaduk támogatja, míg a korábbi, nagyon szigorú lezárások támogatottsága még 90 százalékos volt.

Az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint

a franciáknak csak 34 százaléka véli úgy, hogy a kormány képes a járványhelyzetet kezelni, miközben a közvélemény eddig jó véleménnyel volt a kormányzati intézkedésekről.

Emmanuel Macron államfő tetszési mutatója egy éve 40 százalék felett van a hibás döntések ellenére is. Az elemzés szerint azonban az a tény, hogy januárban, amikor az egészségügyi szakemberek kérték a lezárást, az államfő erre nem volt hajlandó, a következő hetekben ellene fordítható, ahogy az oltási kampány lassúsága is, noha az oltás szerinte is az egyetlen kiutat jelenti az egészségügyi válságból.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×