A szlovén parlament május 11-én fogadta el a gazdaságfejlesztési intézkedésekről szóló törvényt, amely egyszerre több területen, az adózástól az egészségügyön át a nyugdíjrendszerig módosítaná a jelenlegi szabályozást. A jogszabályt még Janez Jansa kormányának megalakulása előtt terjesztették elő a későbbi kormánykoalíció pártjai. A törvény a szakszervezetek által kezdeményezett népszavazási eljárás miatt azonban mindmáig nem lépett hatályba.
A jogszabály egyik legfontosabb intézkedése 15 alapvető élelmiszer áfájának tartós csökkentése, valamint annak lehetővé tétele, hogy az energiaárak jelentős emelkedése esetén átmenetileg mérsékeljék az energiahordozók forgalmi adóját.
A törvény csökkentené a kisvállalkozások és az átalányadózók terheit, a magas jövedelműeknél pedig felső határt szabna a társadalombiztosítási járulékfizetésnek. Megszüntetné a nyugdíjasok és egyes részmunkaidős egyéni vállalkozók tartós ápolási hozzájárulását is.
Az egészségügyben ismét lehetővé tennék, hogy az orvosok az állami ellátásban végzett munkájuk mellett magánpraxisban is dolgozzanak. A nyugdíjrendszerben a jogosultsági feltételek teljesülésekor automatikussá válna a nyugdíjba vonulás, ugyanakkor lehetőség nyílna a teljes munkabér és a teljes nyugdíj egyidejű felvételére.
A törvény emellett mérsékelné a lakáskiadásból származó jövedelmek adóztatását, és felfüggesztené a rövid távú lakáskiadás korábban bevezetett korlátozásait.
A népszavazás sajátossága, hogy a szakszervezetek egy olyan törvény hatálybalépését akarják megakadályozni, amely számos adócsökkentést és kedvezményt kínál a lakosságnak és a vállalkozásoknak. Az érdekképviseletek szerint azonban a könnyítésekből elsősorban a magas keresetűek és a vállalkozások profitálnának, miközben az állam jelentős bevételektől esne el.
A szakszervezetek attól tartanak, hogy a mostani kedvezmények árát később a társadalom egésze fizetné meg az egészségügyi, nyugdíj- és más közszolgáltatások finanszírozásának visszafogásával. Azt is kifogásolják, hogy a különböző intézkedéseket egyetlen törvénybe foglalták, így a választók nem válogathatnak a számukra kedvező és kedvezőtlen rendelkezések között. Nem támogathatják például az élelmiszerek áfájának csökkentését úgy, hogy közben elutasítják a magas keresetűek járulékkedvezményeit: a teljes csomagról egyetlen szavazással kell dönteniük.
A kormány és a munkáltatói szervezetek ezzel szemben úgy vélik, hogy a kisebb adóterhek ösztönöznék a beruházásokat, javítanák a vállalkozások versenyképességét, és a gazdasági növekedés révén végső soron a lakosság egészének javára válnának. Álláspontjuk szerint az intézkedések nem veszélyeztetnék a közszolgáltatásokat.
A parlament az alkotmány adóügyi rendelkezéseire hivatkozva először megtiltotta a népszavazás megtartását. A szakszervezetek ezt azzal vitatták, hogy a törvény nemcsak adóváltoztatásokat, hanem az egészségügyet, a nyugdíjrendszert és a lakáskiadást érintő intézkedéseket is tartalmaz, ezért a teljes jogszabály nem vonható az adóügyi népszavazási tilalom alá. Az érdekképviseletek ezért az alkotmánybírósághoz fordultak.
A testület augusztusban nyilvánosságra hozott határozatában a szakszervezeteknek adott igazat, és hatályon kívül helyezte a parlament népszavazást megtiltó döntését.
Kimondta, hogy egy törvény nem zárható ki automatikusan a népszavazásból pusztán azért, mert adóügyi rendelkezéseket is tartalmaz. Ezzel megnyílt az út a referendum előtt.
Jansa szerint a decemberi népszavazás arról is szól, hogy Szlovénia képes-e végre megteremteni a vállalkozások versenyképességének javításához szükséges feltételeket, vagy továbbra is lemarad gazdasági fejlődésében.
December 6-án a választóknak arra kell válaszolniuk, támogatják-e a májusban elfogadott törvény hatálybalépését. Ha elutasítják, a parlament egy évig nem fogadhat el a népszavazási döntéssel ellentétes szabályozást.





