eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Vizsgálati mintavételre várakozó ultraortodox zsidó férfi egy mobil koronavírus-tesztállomáson Jeruzsálemben 2020. szeptember 6-án. Izraelben 1010 főre emelkedett a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma, ezért Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök újabb korlátozó intézkedéseket vezetett be.
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Működik a zárlat: van ország, ahol tartósan visszaszorul a járvány

Az izraeli média úgy tudja, titkos háttérmegállapodás született Benjámin Netanjahu kormányfő és az ultraortodox pártok között, amely szerint kifelé szigorú retorikát hangoztatnak a járványügyi szabályok fontosságáról, de a kulisszák mögött egyeztetnek lépéseikről. A miniszterelnöki hivatal ezt tagadja.

Izraelben tovább csökken az új koronavírus-fertőzések száma az egy hónapos zárlat után – jelentette szerdán a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Bőven az első nyitási fázishoz meghatározott napi kétezer új eset alatt volt a kedden közel 40 ezer tesztből megtalált 1165 új vírushordozó (ez kevesebb mint 3 százalék). Egy hónappal ezelőtt,

a zárlat bevezetésének idején már napi 8000 körül járt ez a szám, és 15 százalék körül volt a pozitív tesztek aránya.

Ilyen kevés új esetet több mint három hónappal ezelőtt mértek.

Lassan, de folyamatosan csökken a súlyos betegek száma is, az ország településeinek jelentős része már "zöld", vagyis alig vannak koronavírus-hordozóik.

Továbbra is vannak "piros" települések, elsősorban ultraortodox vallású városok,

ahol ráadásul Chajim Kanyevski rabbi utasítására jelentős részben megnyitották a talmud tórákat, a helyi általános iskolákat. Ez várhatóan a fertőzés fokozottabb helyi terjedéséhez vezet. A kormány mégis feloldotta a "piros" városok zárlatát a jeruzsálemi Ramat Slomó lakónegyed kivételével.

A 12-es kereskedelmi tévé kedd esti híradása szerint titkos háttérmegállapodás született Benjámin Netanjahu kormányfő hivatala és az ultraortodox pártok között, amely szerint kifelé szigorú retorikát hangoztatnak a járványügyi szabályok betartásának fontosságáról, de a kulisszák mögött egyeztetnek lépéseikről.

A tévé értesülése szerint a felek azért döntöttek az ál-konfrontáció mellett, hogy elejét vegyék az ultraortodoxokkal szemben következetesebb szabálykövetést követelő ellenzéki pártok, Jaír Lapid Van jövő (Jes Atíd) és Avigdor Liberman Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) nevű pártja előretörésének, és ne támadhassák a kormányfőt az ultraortodoxokkal szembeni elnéző politikájáért.

A miniszterelnöki hivatal tagadja, hogy ilyen megállapodás született volna.

Az utóbbi napokban felmérő tesztelést is végeztek meghatározott lakossági csoportokban, és ennek eredménye nagyon kedvező volt. A hatóságok egyúttal bejelentették, hogy

bárki díjmentesen teszteltetheti magát,

ezentúl ehhez nem szükséges semmilyen egészségügyi indoklás.

Kedden összeült a kormány koronavírus-kabinetje, hogy megvitassa a zárlat feloldásának újabb lépéseit, de egyelőre nem sikerült megegyezni. Nézeteltérésük fő oka az általános iskolák megnyitásának kérdése. Az egészségügyi minisztérium csakis napi ezer új esetszám és 0,8-as fertőzési együttható alatt indítaná meg a tanítást, és csak kis csoportokban, amelyek oktatói kizárólag ugyanazt a csoportot tanítanák, a délutáni napközikben is.

Az oktatási minisztérium viszont erre nincs felkészülve, miután az egészségügyiek korábban úgy vélték, hogy legalább az első és a második osztályban az Izraelben szokásos, 30 főnél nagyobb osztályokban együtt tanulhatnak, és korábban a maszkviselést sem követelték meg ennél a korosztálynál.

Az új feltételek megteremtéséhez új oktatásügyi költségvetésre, sok ezer új pedagógus alkalmazására lenne szükség, és a tárca mindezzel leghamarabb januárra tudna elkészülni.

Az alsó osztályok iskolába járása kulcskérdés a gazdaság újraindítása szempontjából, mivel Izraelben nagyon sok a kisgyerekes család, ott születik a legtöbb gyerek a fejlett OECD-országok közül.

Ráadásul a magas nyugdíjkorhatár miatt a nagyszülők is általában dolgoznak, és mivel az idősebbek számára veszélyesebb a koronavírus fertőzés, a hatóságok nem is javasolják a nagyszülők alkalmazását gyerekfelügyeletre.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 306,5 ezren fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 21 ezer aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2278-an haltak meg az országban, jelenleg 1079 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 591-en súlyos állapotban vannak és 229 embert kell lélegeztetőgépen tartani.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×