Infostart.hu
eur:
386.62
usd:
331.58
bux:
118655.02
2026. január 13. kedd Veronika
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot kísér figyelemmel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2020. március 2-án. A fegyverteszt során kilőtt lövedékek közül több a Japán-tengerbe csapódott. A kommunista állam 2019-ben 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Kim Dzsong Un: nem lesz többé háború

És ezt a világ neki köszönheti, illetve országa nukleáris elrettentő erejének. Ünnepi beszédet tartott a diktátor.

Észak-Korea nukleáris elrettentő erőinek köszönhetően nem lesz többé háború, azok szavatolják az ország hatékony védelmét és biztonságát - fejtette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kedden Phenjanban, egy ünnepi találkozón.

Kim Dzsong Un a koreai háború (1950-53) lezárásának 67. évfordulója alkalmából találkozott háborús veteránokkal, ahol beszédet tartott.

Hangsúlyozta: "megbízható és hatékony nukleáris elrettentő erőinknek hála soha többé nem lesz háború ezen a földön, országunk biztonsága és jövője örök időkre szavatolt lesz".

Kifejtette: országa saját fejlődési útját követve képes volt ellenállni az ellenséges imperialista erők nyomásának és fenyegetésének.

Észak-Korea fegyverkezési programja szerinte védelmi jellegű.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×