Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
323.74
bux:
146057.67
2026. november 4. szerda Károly
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az Országházban 2024. december 2-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

A Fidesz frakciójának 10–15 százalékát lecserélhetik

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője egy csütörtöki, sajtónak tartott háttérbeszélgetésen a párt parlamenti stratégiájáról, a frakció átalakításáról, a Tisza-kormányhoz fűződő viszonyról és az új politikai helyzetről is beszélt.

Bóka János szerint a magyar közéletet továbbra is a választási kampány hangulata határozza meg, ami várhatóan csak jövő év elején, tavasszal változhat meg. Úgy látja, addig a Tisza-kormány saját hatalmi pozícióinak kiépítésére és ellenfelei gyengítésére törekszik, aminek része lehet a Fidesz digitális infrastruktúrájának ellehetetlenítése is.

A párt kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan múlt héten arról számolt be, hogy az ügyészség nyomozói előzetes értesítés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban, és lefoglalták a párt kommunikációs rendszerét, illetve adatbázisait. Az ügyészség szerint az NKA-ügyben hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik nyomozás, ennek részeként került sor az eljárási cselekményekre.

Bóka a háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, Magyar Péter és a Tisza „a legegyszerűbb és legbrutálisabb politikai eszközöket” alkalmazza

– írja az Index.

A frakcióvezető szerint a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában további változások várhatók: lépésenként a frakció 10–15 százalékát érintő átalakítást terveznek. Indoklása szerint az energetikai és gazdaságpolitikai kérdések kerülnek a következő időszakban a középpontba, ezért olyan szakpolitikusokat szeretnének a parlamentbe juttatni, akik ezeken a területeken megfelelő tapasztalattal rendelkeznek.

A parlamenti stratégiáról szólva azt mondta, bizonyos szimbolikus ügyekben továbbra is indokoltnak tartja a kivonulást, más kérdésekben azonban pragmatikusabb megközelítésre van szükség.

Bóka János hangsúlyozta, hogy bár a frakció összetételéről a párt dönt, a képviselőcsoport működésében önállóságot élvez, és minden képviselővel személyesen egyeztet a parlamenti feladatokról. A lemondott frakcióvezetőt, Gulyás Gergelyt külön arra kérte, hogy maradjon a képviselőcsoport tagja, és a jövőben is aktívan vegyen részt annak munkájában.

Szerinte az ellenzéki parlamenti munka három fő feladata

  • a politikai viták lefolytatása,
  • a jogalkotásban való részvétel és
  • a kormánytöbbség ellenőrzése.

Az Országgyűlés működését ugyanakkor nem tartja diszfunkcionálisnak pusztán azért, mert egyes ellenzéki képviselők kevésbé aktívak; szerinte a problémát inkább a Tisza „kétharmados politizálási gyakorlata” jelenti.

A Tisza-kormány várható helyzetéről azt mondta, a Fideszen belül vannak, akik már ősszel komoly nehézségekre számítanak, ő azonban – saját megfogalmazása szerint – inkább „galamb”, mert úgy véli, a kedvező nemzetközi és külpolitikai környezet egy ideig átsegítheti az új kabinetet a kezdeti nehézségeken.

A Mi Hazánkkal kapcsolatban nem zárta ki a parlamenti együttműködést bizonyos ügyekben. A választás egyik fontos tanulságának pedig azt nevezte, hogy a Fidesznek át kell értékelnie a külpolitika és a geopolitika szerepét.

Címlapról ajánljuk
November 4., az ügynökakták napja

November 4., az ügynökakták napja

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×