Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Pintér Sándor: az EU külső határait minden körülmények között meg kell védeni

Nyilatkozatot fogadtak el szerdai rendkívüli ülésükön az európai uniós belügyminiszterek

Ebben azt az évek óta hangoztatott magyar álláspontot is kimondták, hogy az Európai Unió külső határait minden körülmények között meg kell védeni - mondta a Törökország és Görögország határán kialakult migrációs helyzetre utalva szerdán Brüsszelben a magyar belügyminiszter.

Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy Görögország Törökországgal közös határán rendkívüli helyzet alakult ki, és a görög kormány segítséget kért az Európai Uniótól.

Tájékoztatása szerint Magyarország felajánlotta, hogy az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) keretében 65 fős segítséget biztosít Görögországnak a határvédelemben. Közölte azt is, a rendkívüli ülésen megszavazták, hogy az EU 350 millió euró (mintegy 117,5 milliárd forint) azonnali támogatást - valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót - nyújtson Görögországnak a határvédelem biztosítására.

Mint mondta, Görögország egyértelműen kinyilvánította, hogy hatóságai a határvédelemre összpontosítanak, így a megnövekedett migrációs nyomás ellenére másfajta segítséget nem kér. A tanácsülésen ezért nem került szóba a menekültek tagországok közötti kvóták szerinti elosztásának kérdése. Hozzátette, az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) közölte, segítséget fog nyújtani ahhoz, hogy a nemzetközi védelemre nem jogosultak minél hamarabb visszajussanak származási országukba vagy Törökország területére.

A határvédelem költségeivel összefüggő újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, Magyarország azt szeretné, hogy az unió elismerje a külső határok magyar védelmét. Továbbá fenntartja azt a többszörösen elutasított kérését, hogy a határvédelemre fordított egymilliárd eurót az Európai Unió visszafizesse - húzta alá a belügyminiszter.

Görögország hétfőn arról számolt be, hogy előző nap csaknem tízezer illegális bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre jusson. Négy év óta - az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok által bevezetett határzár bevezetése óta - nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott EU-területre jutni.

Szíriai menekültek ezrei próbálnak átjutni a török-görög szárazföldi határon Görögországba azóta, hogy február 28-án Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő menekülteket. Görögország úgy döntött, hogy egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását, és katonai erőkkel erősíti meg a határait, hogy visszaszorítsák az illegális határátlépést.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×