Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
325.3
bux:
143353
2026. november 6. péntek Lénárd

Aláírta a sokat vitatott ukrán nyelvtörvényt a házelnök

Aláírta a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvényt kedden Andrij Parubij házelnök azután, hogy a parlament elvetette mind a négy előterjesztést, amely a jogszabály visszavonására irányult.

Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt a parlament április 25-én fogadta el. A jogszabállyal szemben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. A törvény ugyanis

a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv,

illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást, bírságot, a nemzeti szimbólumok meggyalázása esetén akár börtönbüntetést is kilátásba helyez.

A jogszabály visszavonását kezdeményező határozati javaslatokat a posztjáról leváltott, Oroszországba menekült Moszkva-barát exelnök, Viktor Janukovics egykori híveiből álló Ellenzéki Blokk frakciójának tagjai nyújtották be. Az ülésen felszólalva kifejtették, hogy a nyelvtörvény megítélésük szerint sérti az alkotmánynak az orosz és más nyelvek használatára vonatkozó részét. A törvény elfogadását szabálytalannak ítélték, mert állításuk szerint volt olyan képviselő, aki más helyett is szavazott. Jelezték továbbá, hogy az alkotmánybíróságon keresztül próbálják meg elérni a törvény érvénytelenítését.

A törvény visszavonására vonatkozó határozati javaslatokat végül mindössze 34 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett.

Ezt követően a házelnök bejelentette, hogy elhárult minden akadály a törvény aláírása elől, és el is látta kézjegyével. Leszögezte, hogy a jelenlegi összetételű parlament egyetlen döntésének sem valósulhat meg a revíziója, legyen szó a nyelvtörvényről, a kommunista jelképek felszámolásáról vagy az önálló ukránortodox egyházról, mert szerinte ez a nép akarata. Parubij a jogszabályt ezután átadta aláírásra Petro Porosenko leköszönő elnöknek.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×