Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

A Hasogdzsi-ügyről tanácskozott az amerikai és a török elnök

Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök Párizsban megvitatta, miképpen reagáljon Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró múlt hónapban történt meggyilkolására - közölte vasárnap a washingtoni Fehér Ház.

A tájékoztatás szerint a két vezető, aki a francia fővárosban az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségein vesz részt, szombaton folytatott megbeszélést.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló újságírót, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg országa isztambuli főkonzulátusán, ahová a török mennyasszonyával való házasságához szükséges iratok intézése miatt ment. A szaúdi hatóságok először tagadták a gyilkosságot, majd azt állították, hogy az újságíró "dulakodás" közben vesztette életét.

A török államfő szombaton bejelentette, hogy léteznek hangfelvételek Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásáról és azokat megosztották egyebek mellett a szaúdi, az amerikai és a francia vezetéssel. Hozzátette egyben, hogy a művelet végrehajtását a szaúdi kormány legmagasabb szintjein rendelték el.

Donald Trump arra számít, hogy a jövő héten "sokkal erősebb véleményt" tud megfogalmazni Hasogdzsi meggyilkolásáról és az arra adandó washingtoni válaszról. Az amerikai elnök jelezte azt is, hogy a kongresszussal, Törökországgal és Szaúd-Arábiával együtt dolgozik azon, hogy kiderítsék, ki a felelős a történtekért.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×