Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Fordulatot sürgetnek a menekültpolitikában a német liberálisok

Fordulatot sürget a német menekültpolitikában a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), amelynek elnöke az ügyről kezdett koalíciós egyeztetésre időzített csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan. A tárgyalás eredménytelenül zárult.

Christian Lindner a Der Spiegel című hírmagazinnak azt mondta, hogy a német lakosság lehetősége és készsége a menekültek befogadására nem korlátlan, ezért "politikai fordulatra" van szükség, amelynek jegyében az országban illegálisan tartózkodó emberek hazajuttatását és a menedékjoggal rendelkező emberek tartózkodásának időbeli korlátozását is napirendre kell venni a koalíciós egyeztetéseken.

Az Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor kormányfő vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség, az FDP és a Zöldek tárgyalássorozatának csütörtöki fordulóján a menekültügy és a bevándorlás az egyik fő téma.

Az egyik leginkább vitatott ügy a családegyesítési jog szabályozása. A jogot 2016 elején szűkítették, a 2018 tavaszáig érvényes szabály alapján az oltalmazott státust szerző menedékkérők nem élhetnek a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozó családegyesítési jogukkal, hogy ne terhelődjön túl a menekültügyi rendszer.

A CDU/CSU szerint a korlátozást a határidő lejárta után is fenn kell tartani. Christian Lindner jelezte, hogy pártja támogathatja ezt a törekvést, mint mondta, Németország csak a "korlátozás és ellenőrzés rendszerének" felállítása után lehet "nyitottabb" a családegyesítés kérdésében. A Zöldek viszont elutasítják a családegyesítési jog szűkítését, mert szerintük akadályozza a menekültek beilleszkedését.

Azzal kapcsolatban, hogy a CDU/CSU szerint évente legfeljebb 200 ezer embert kellene befogadni a menekültügyi rendszer keretében, az FDP elnöke azt mondta, hogy a menekültbefogadási felső határnak a CSU által bevezetett fogalma "idétlen és üres", de érthető a törekvés a menekültek beáramlásának korlátozására. A liberálisok ezzel engedékenyebb álláspontot foglalnak el, mint a Zöldek. A baloldali irányultságú ökopárt teljes egészében elveti a CDU/CSU elképzelését az évi maximum 200 ezer fő befogadásáról, mert szerintük ez a menedékjog alkotmányellenes szűkítését jelentené.

Abban viszont mind a négy párt egyetért, hogy a gazdasági migrációt - az EU-n kívülről érkező munkavállalási célú bevándorlást - a menekültügytől függetlenül, külön törvényben kell szabályozni. A liberálisok vezetője a Der Spiegelnek nyilatkozva kiemelte, hogy gyorsan kell lépni az ügyben, ki kell használni azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a korábbinál kevésbé vonzó a képzett külföldi munkavállalóknak.

A pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció megalakításának lehetőségéről kezdett tárgyalássorozat újabb forduló előtt a CSU igyekezett nyomást gyakorolni a Zöldekre, Alexander Dobrindt, a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek vezetője azt mondta, hogy ha nem sikerül megállapodni a bevándorlás korlátozásáról, akkor "Jamaica egy sziget marad a Karib-tengeren, és semmiképpen sem lesz koalíció Berlinben".

A tervek szerint az egyeztetéseket november közepéig folytatják, 12 témát vesznek át, csütörtökön a menekültügy és bevándorlás kérdései mellet a klímavédelemről és az EU-politikáról tárgyaltak. Az egyeztetések célja annak megállapítása, hogy van-e elég közös pont a négy párt elképzeléseiben ahhoz, hogy elkezdjék a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

A csütörtöki forduló a menekültügyben és a klímavédelem témájában konkrét eredmények nélkül ért véget. A tárgyalódelegációk képviselőinek késő esti nyilatkozatai alapján a két témát a jövő héten ismét napirendre veszik. Peter Tauber, a CDU főtitkára kiemelte: egyes kérdésekről igen heves, érzelmektől fűtött vitát folytattak.

A Die Welt című lap a hírportálján résztvevők beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a menedékkérők beáramlásának korlátozásával kapcsolatban jottányit sem közeledett egymáshoz a CDU/CSU és a Zöldek álláspontja. A Zöldek határozottan elutasítják a CDU/CSU koncepcióját a korlátozásról, a jobbközép pártszövetség viszont nem volt hajlandó módosításokra. A Zöldek továbbá a családegyesítési jog kiterjesztését szorgalmazták, amit a CDU/CSU utasított el.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×