Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.84
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Gyermekeikért érkező szülők a manchesteri robbantás külföldi áldozatai között

Legalább két lengyel állampolgár meghalt a manchesteri terrortámadásban, egy lengyel pedig megsebesült - közölte szerda reggel a lengyel külügyi tárca azzal, hogy a tényt a brit hatóságok megerősítették.

Witold Waszczykowski külügyminiszter pedig az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta:

a két halálos áldozat az Ariana Grande koncertjén jelen lévő két lány szülei, akik a rendezvény végén gyerekeikért mentek.

Az egyik lány felnőtt, a másik kiskorú, Waszczykowski közlése szerint a brit hatóságok és a manchesteri lengyel konzulátus gondoskodnak róluk. A külügyminiszter nem említette, hogy Nagy-Britanniában élő vagy odalátogató lengyelekről van-e szó.

A lengyel média viszont már kedden beszámolt egy, az Egyesült Királyságban családjával élő lengyel lánynak a Facebook közösségi oldalon tett bejegyzéséről, mely az eltűnt szülőknek közvetlenül a koncert előtt készült fényképét is tartalmazta. "Ha találkoztok szüleimmel, kérlek, adjatok hírt, mert nem láttuk őket a támadás óta" - írta.

Waszczykowski egy kedd délutáni sajtónyilatkozatában elmondta, hogy a terrortámadás után a manchesteri lengyel konzulátus arra figyelmeztette őt: a városban élő népes lengyel közösség miatt "fel kell készülni arra, hogy jöhetnek tragikus hírek lengyelekről".

A lengyel sebesültről a külügyminiszter elmondta, hogy ő is koncertet hallgató lengyel fiatalok apja. "Nehéz műtéten esett át, de minden jel szerint életben marad" - tette hozzá.

Beata Szydlo miniszterelnök szerdán Twitter-bejegyzésben fejezte ki részvétét a lengyel áldozatok iránt. "A terrortámadásban honfitársaink haltak meg, imádkozzunk értük" - írta a kormányfő.

Kedd esti adatok szerint a manchesteri arénában végrehajtott támadásban, amelyet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén követtek el, 22-en életüket vesztették, 59-en megsebesültek. A halálos áldozatok és a sebesültek között is sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított áldozat egy nyolcéves kislány.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×