Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A holland kormányfő szerint többet kell tennünk a bevándorlás megfékezésére

A kelet-európai országok tartoznak azzal a partnereiknek, hogy többet tesznek az Európai Unióba irányuló migránsáradat megfékezésére - jelentette ki szombaton Mark Rutte holland kormányfő, aki egyben kérte azt is, hogy igazságosabban osszák el a menekülteket az uniós tagállamok között.

Rutte ezt azután közölte, hogy tárgyalt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével.

"Nem lehet, hogy az olyan országok, mint Svédország, Hollandia és Németország vállaljanak oroszlánrészt a menedékkérők befogadásában" - mondta Rutte a holland közszolgálati televízióban szombaton, egy nappal az európai migránsválság kérdésében összehívott brüsszeli uniós csúcstalálkozó előtt.

"Kelet-Európa túl keveset tett annak érdekében, hogy ellenálljon a menekülthullámnak. Nagy összegeket fektettünk be náluk, és most túl keveset tesznek" - jegyezte meg a kormányfő.

Rutte hangsúlyozta: az EU soros elnöki tisztét január 1-től betöltő Hollandia kész arra, hogy nagyobb segítséget nyújtson a külső határok biztosításában nehézségekkel szembesülő országoknak.

Az EU szegényebb, keleti tagállamai ellenálltak a menekülteknek a 28 tagország közötti megosztására vonatkozó javaslatoknak. Orbán Viktor miniszterelnök kerítést építtetett a déli határon, amivel gyakorlatilag a szomszédos Horvátországra és Szlovéniára hárította át a problémát - jegyezte meg a holland kormányfő nyilatkozatát ismertető Reuters brit hírügynökség.

Donald Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt, újságírók előtt szombaton azt hangsúlyozta, hogy az EU egyik legfontosabb feladata a kontinens határainak védelme.

"Nincs a mérsékelt centrista politikai tábor számára fontosabb feladat, mint Európa külső határainak visszaállítása" - mondta Tusk, aki Rutte Liberális Pártjának kongresszusán vett részt Hágában. "Csak így tudjuk megállítani a radikálisokat a hatalom felé tartó menetelésükben" - tette hozzá Tusk, nyilvánvalóan a szélsőjobboldali, bevándorlásellenes pártoknak a népszerűségi listákon való előretörésére utalva.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×