Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.38
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Obama részvétét nyilvánította a túsz megölése miatt

Részvétét nyilvánította vasárnap az amerikai elnök a japán kormányfőnek a japán túsz megölése miatt. Barack Obama brutális gyilkosságnak nevezte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tettét.

Obama vasárnap háromnapos látogatásra Indiába érkezett, és a Fehér Ház tájékoztatása szerint Újdelhiből hívta fel telefonon Abe Sindzó japán kormányfőt, hogy részvétét fejezze ki a japán túsz meggyilkolása miatt. Néhány órával korábban a Fehér Ház közleményt adott ki arról, hogy Obama elítélte, és brutális gyilkosságnak nevezte azt. Támogatásáról biztosította Tokiót, és követelte a másik japán túsz azonnali elengedését.

Az Iszlám Állam szombaton tett fel üzenetet a világhálóra az egyik japán túsz megöléséről. Az üzenet egy fotóból és egy hangüzenetből áll. A fényképen minden jel szerint az egyik túsz, Goto Kendzsi látható, amint fényképet tart a kezében. A hangüzenet szerint a Goto kezében lévő fényképen a másik túsz, Jukava Haruna fej nélküli holtteste látható. Fogva tartói Goto elengedéséért cserébe egy, Jordániában bebörtönzött iszlamista nő szabadon engedését követelik. Korábban 200 millió dollár (54 milliárd forint) váltságdíjat követeltek a két japánért, és még kedden 72 órás határidőt szabtak meg, amely pénteken járt le.

A japán kormányfő vasárnap közölte, hogy hitelesnek tartja az IÁ videoüzenetét. Abe Sindzó az NHK japán televíziónak nyilatkozva felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte Jukava Haruna meggyilkolását, és részvétét fejezte ki a férfi családjának. A szigetország miniszterelnöke a leghatározottabban követelte a másik túsz szabadon engedését. Hangsúlyozta, hogy Goto Kendzsi életének megmentése jelenleg a legfontosabb feladata. Abe szerint a történtek ellenére Japán nem tervezi, hogy csatlakozzon az IÁ elleni amerikai vezetésű katonai műveletekhez.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×