Infostart.hu
eur:
386.51
usd:
331.75
bux:
120639.73
2026. január 14. szerda Bódog

Martonyi: Szerbia júniusban kaphat dátumot a csatlakozási tárgyalások megkezdésére

Több tagállam jelezte az Európai Unió közösségi ügyekért felelős minisztereinek tanácskozásán, hogy időszerű volna, hogy júniusban eldőljön, mikor kezdheti meg Szerbia a csatlakozási tárgyalásokat - tudatta hétfőn, a miniszterek tanácskozását követően Martonyi János külügyminiszter.

A Szerbia és Koszovó között pénteken létrejött megállapodásról a tárcavezető úgy nyilatkozott, hogy a két ország ezzel a de facto elismerés irányába indult el, a megállapodást pedig a bővítés szempontjából "valóban történelmi jelentőségű". Mindazonáltal arra is felhívta a figyelmet, hogy a megállapodás gyakorlati megvalósítását is figyelemmel kell kísérni.

Martonyi János úgy értékelte, hogy Szerbia és Koszovó vezetői a döntő pillanatban megértették, hogy ezt a megállapodást most kell megkötni, máskülönben ennek kilátásai a jövőben nagyon bizonytalanná válnak. A miniszter úgy vélekedett, a megállapodás üzenete a térség többi országa számára is az, hogy bármilyen nehéz problémáik vannak is, felül lehet rajtuk kerekedni, és ha sikerül azokat megoldani, akkor előre is lehet lépni az uniós integráció terén.

"Jelezte jó néhány tagállam, mi is, hogy ezek után itt az ideje, hogy júniusban kapjon Szerbia tárgyaláskezdési időpontot, Koszovóval pedig meginduljanak a tárgyalások a stabilitási és társulási egyezményről" - fogalmazott a külügyminiszter.

Hétfőn hozta nyilvánosságra a Szerbiáról és Koszovóról szóló legújabb jelentését az Európai Bizottság is, amelyben a testület az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolja Szerbiával, miután Belgrád és Pristina is elfogadta a szerb-koszovói megállapodást.

A bizottság úgy véli, Szerbia teljesítette az elsődleges feltételt, és megtette azokat a lépéseket, amelyek tartósan javíthatják kapcsolatait Koszovóval - írta a testület az EU uniós ügyekért felelős miniszterei elé terjesztett jelentésében.

A bizottság azt is javasolta, hogy ezzel párhuzamosan kezdődjenek tárgyalások Koszovóval a stabilizációs és társulási egyezményről. A döntés mindkét ügyben az uniós állam- és kormányfők június végi csúcstalálkozójára vár.

Szerbia és Koszovó pénteken jutott megállapodásra a két ország viszonyának rendezéséről az Európai Unió közvetítésével. A kormányfői szinten parafált megállapodást a szerb kormány és a koszovói parlament is elfogadta hétfőn. A belgrádi parlamentben is ezen a héten szavaznak róla, de jóváhagyása nem kétséges a kormány kényelmes többsége miatt.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×