eur:
395.64
usd:
371.99
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Vállalja a pénzügyi fegyelmet 23 uniós tagállam - Magyarország kimarad

A tizenhét euróövezeti ország és legalább hat további európai uniós tagállam új kormányközi szerződést köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására - jelentette be Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke a brüsszeli csúcstalálkozó első napját lezáró sajtótájékoztatón. Magyarország nem vesz részt a dokumentum elkészítésében.

Megerősítette, hogy teljes uniós, azaz 27 tagországos körben a megállapodás nem volt lehetséges.

A Nicolas Sarkozy francia elnök közlése szerint az elfogadhatatlan feltételeket támasztó Nagy-Britannia mellett egyelőre Magyarország, Csehország és Svédország - utóbbi kettőnek a parlamenttel kell konzultálnia - nem vesz részt az új dokumentum elkészítésében. Ugyanarról a négy tagállamról van szó, amelyek korábban az euró plusz paktumhoz sem csatlakoztak.

A csúcs után kiadott, hivatalos tanácsi állásfolgalás egyértelműen fogalmaz: (az eurózónán kívül) "Bulgária, Dánia, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia jelezték, hogy csatlakozni kívánnak a megállapodáshoz. Csehország és Svédország vezetői a döntés előtt konzultálnak parlamentjeikkel." Itt a szöveg befejeződik - írja az Index

Elsősorban az egyes pénzügyi szabályok alól kivételezést követelő London álláspontja akadályozta meg, hogy 27 országos kompromisszum szülessék. David Cameron brit kormányfő ráadásul azzal fenyegetőzött péntek reggel a brüsszeli EU-csúcsértekezleten, hogy London nem fogja megengedni egy olyan kormányközi szerződés megkötését, amely csak egy szűkebb tagországi körben jönne létre, mert - mint leszögezte - "az Európai Unió intézményei az Európai Unióhoz tartoznak".

Angela Merkel német kancellár megerősítette, hogy később még további országok csatlakozhatnak a megállapodáshoz.

Van Rompuy elmondta, hogy azért az új szerződés mellett döntöttek, mert az gyorsabb folyamatnak ígérkezik, mint egy alaposabb alapszerződés-módosítás.

A kormányfői tanács elnöke megerősítette azt is, hogy megállapodtak: a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kétoldalú alapokon nyújtandó, a tervek szerint összesen 200 milliárd eurós kölcsön opcióját dolgozzák ki. Ebben szintén részt vesznek egyes euróövezeten kívüli tagállamok is.

Herman Van Rompuy hozzátette: egyetértés volt abban is, hogy felgyorsítsák az euróövezeti ideiglenes stabilitási mentőmechanizmus kapacitásának emelését, az állandó mechanizmus működésének kezdetét pedig 2013 nyaráról egy évvel előrehozzák.

Sarkozy jelezte, hogy a mechanizmus irányításában szerepet kap az Európai Központi Bank (EKB) is.

Van Rompuy méltatta, hogy rövid- és hosszabb távon is megfelelő döntéseket hoztak az euróövezeti adósságválság kezelése, a stabilitás tartós növelése érdekében.

Az új intézkedések közül kiemelte a deficittúllépés miatti szankciók automatikusabbá válását, ennek törvénybe foglalását, illetve azt, hogy az Európai Bizottsághoz már tervezet szakaszában el kell juttatni a nemzeti költségvetéseket.

Megerősítette, hogy nincs már szó a magánszektor bevonásáról az esetleges további pénzügyi támogatási programokba.

Sarkozy, Merkel, valamit az EKB elnöke, Mario Draghi jó eredményként méltatták a közel tízórás tárgyalás után talált kompromisszumot. Merkel úgy vélte, ezek a döntések helyreállítják az euró hitelességét, és növelik a stabilitást.

Mit tekintenek egyensúlynak?

Megállapodtak az euróövezeti államok a költségvetési koordináció szigorításában és a stabilizációs eszközök megerősítésében - közölték az euróövezeti állam- és kormányfők péntek kora reggeli közleményükben.

Az egész éjjelen át tartó tanácskozást lezáró nyilatkozatban arról tájékoztatnak, új költségvetési szabály mellett kötelezik el magukat, amely szerint a 0,5 százalékos GDP-arányos strukturális hiányt meg nem haladó költségvetéseket tekintik egyensúlyinak.

Ezen felül, a három százalékot meghaladó deficit automatikus szankciókat von maga után, kivéve ha az euróövezeti tagállamok minősített többséggel ezzel ellentétesen döntenek. Ugyancsak a paktum része lesz az a két javaslat, amit november 23-án terjesztett elő Brüsszel a gazdasági és költségvetési fegyelem erősítéséről.

Az inkább a jövőbe mutató intézkedések mellett az Európai Tanács olyan döntéseket is hozott, amelyek a piaci feszültségek azonnali, rövid távú oldását célozzák. Az euróövezetet védő tűzfal megerősítésére a tagállamok megállapodtak, hogy maximum 200 milliárd euróval növelni fogják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válságkezelésre rendelkezésre álló forrásait. További lépésként döntést hoztak arról, hogy az átmeneti válságkezelő alap megerősítésére korábban elfogadott két megoldást gyorsan élesítik. Végül arról is döntöttek, hogy 2012 júliusára előrehozzák az állandó válságkezelő alapot, az Európai Stabilitási Mechanizmust - számol be a BruxInfo.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×