Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Szerényen" elhárítja a dicséretet az államfő

Egyértelműen Nicolas Sarkozy politikai sikerének tartják Franciaországban, hogy a kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) párt megnyerte a vasárnapi európai parlamenti választásokat. Az államfő azonban "szerényen" úgy véli: a siker a kormányt - a saját kormányát - illeti meg.

"A francia állampolgárok kifejezték elismerésüket a kormány eddigi, a gazdasági válság kezelésére tett erőfeszítései iránt, és azt a munkát is díjazták, amelyet az Európai Unió tavalyi francia elnöksége alatt végzett" - egyebek mellett ez olvasható abban a hétfőn közzétett levélben, melyben Nicolas Sarkozy gratulál a kormánypárt vasárnapi sikeréhez.

Az államfő az eddig megkezdett reformok folytatását ígéri, és még a héten egy sor új intézkedés bejelentését tervezi, mindezzel párhuzamosan pedig folytatja a mandátuma elején megkezdett úgynevezett nyitási politikáját. Ez utóbbinak a lényege az, hogy az ellenzéki szocialistákhoz vagy a környezetvédőkhöz tartozó politikusokat hív meg jobboldali kormányába.

A belügyminisztérium által ismertetett végleges eredmények szerint a kormánypártra végül a választók valamivel kevesebb mint 28 százaléka szavazott, amely még így is több mint 11 százalékkal vert rá legfőbb riválisára, a Szocialista Pártra, miközben múlt pénteken a közvélemény-kutatók maximum 6-7 százalékos különbséget prognosztizáltak.

A legnagyobb ellenzéki párt egyébként nem csak országos szinten, hanem a Bertrand Delanoë szocialista főpolgármester vezette Párizsban is elvesztette a választásokat. Ráadásul a korábbi első helyről csúnyán visszacsúszott a harmadikra.

A főpolgármesteri hivatal összesített adatai szerint a választók közel 30 százaléka a kormánypártra, 27,5 százaléka pedig a zöldekre szavazott, miközben a szocialisták a voksok mindössze 14,7 százalékát kapták. És bár Martine Aubry főtitkár úgy véli, pártja jól kampányolt, máris hallani lehet azoknak a politikusoknak a hangját, akik a tanulságok sürgős levonását követelik tőle.

Mindeközben a választások másik nagy győztese, a környezetvédők megerősödött vezetője tárgyalásra szólította fel a szocialistákat. Daniel Cohn-Bendit szavaiból az derül ki, hogy az uniós szintű jobboldali győzelem ellenére még bízik abban, hogy meg lehet akadályozni José Barroso újraválasztását az Európai Bizottság elnöki posztjára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×