Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Történelmi" látogatáson Obama a Közel-Keleten

Megérkezett közel-keleti körútja első állomására, Szaúd-Arábiába Barack Obama. Az amerikai elnök szokatlan módon ezúttal nem látogat el a térségbeli legfőbb szövetségesének számító Izraelbe. A fő cél ugyanis a muzulmán országokkal való kapcsolatok "újraindítása".

Történelminek is nevezik Barack Obama közel keleti útját. Az idén hivatalba lépett amerikai elnök egyszerre akarja javítani országa viszonyát az arab világgal, és jobban bevonni azt az izraeli-palesztin békefolyamatba.

Meglepő módon azonban magába Izraelbe nem látogat el. A hagyományos szövetség ellenére érezhető az ellentét Obama és Benjamin Netanjahu miniszterelnök között, aki nem szívesen beszél az önálló palesztin államról, és aki a napokban azzal helyezkedett szembe Obamával, hogy áldását adta a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére.

Ennek alapján kérdéses, miért sikerülne Obamának az, ami elődeiek nem, azaz, hogy Izrael elismerésére és a békefolyamat aktív támogatására bírja az arab államokat.

Obama először Szaúd-Arábiába tesz látogatást - a szaúdiak voltak azok, akik 2002-ben előálltak egy saját béketervvel és most ez akarják felmelegíteni. Ennek értelmében az arab országok normalizálnák kapcsolatukat Izraellel, de a zsidó államnak ki kellene vonulnia a megszállt területekről, létre kell jönnie a palesztin államnak és rendezni kell az 1948-ban a mai Izrael területéről elmenekült arabok kérdését. Míg előbbit az izraeli politikai elit is el tudná képzelni, az utóbbi a megállapodást blokkoló egyik legnagyobb vitás pont.

Egyes szaúdi lapok azt írják: nem szabad azt hinni, hogy Obama az arab világ barátja vagy szövetségese lenne, inkább egy "mérsékelt amerikai vezető".

Az elnök pénteken már Egyiptomban, az arab világ egy másik befolyásos államában tárgyal majd, és - a várakozások szerint - történelmi beszédet mond majd a Kairói Egyetemen. A Fehér Ház a lehető legtöbb emberhez el akarja juttatni az üzenetet, így még a közösségi oldalakon is közvetítik majd a beszédet.

Obamát valószínűleg nagyobb szimpátiával fogadják majd, mint elődeit, mivel apja muzulmán volt, és gyerekkora egy részét a muzulmán többségű Indonéziában töltötte. Bírálói szerint - akik között a szélsőséges iszlamisták és a demokráciapárti aktivisták egyaránt megtalálhatók - az egyiptomi látogatással támogatásáról biztosítja az ország tekintélyelvű és az emberi jogi gyakorlata miatt kritizált vezetését.

A kulisszák mögött közben az Obama-csapat az olajárak stabilizálására sürget majd lépéseket és az arab országokban is fenyegetőnek tartott Irán kérdésről tárgyal majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×