Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Fókavadászat: kegyetlen mészárlás vagy gazdasági szükség?

Megkezdődött Kanadában a fókavadászati szezon. A komoly nemzetközi vitákat kiváltó engedélyezett vadászat során 325 ezer grönlandi fókakölyköt ölhetnek le. Az állatvédők által elítélt eseményre a kanadai kormányzat szerint egyrészt a túlszaporodás megelőzésére, másrészt pedig gazdasági okokból van szükség.

Az állatvédők által kegyetlen és szükségtelen mészárlásnak bélyegzett vadászatból származó bevétel fontos a québeci és újfundlandi halász közösségek megélhetéséhez, akiket súlyos helyzetbe hozott az atlanti-óceáni halállomány csökkenése. Jelentések szerint a hús és a fókabőr eladásából évente mintegy 16,5 millió kanadai dollár, vagyis több mint 3 milliárd forintnyi bevétel származik.

"Azt hiszem a kanadai közvélemény látja, hogy a tengerből élő partvidéki emberek túlélése a fókavadászattól függ" - fogalmazott egy fókavadász az AP hírügynökségnek nyilatkozva.

A kanadai kormány szerint azonban a túlszaporodás megelőzéséhez is szükség van a vadászatra. A grönlandi fóka-népesség száma ugyanis megközelíti a 6 milliót, ami majdnem háromszorosa az 1970-es években dokumentált számoknak.

Az állatvédők szerint szügségtelen mészárlásról van szó


A vadászat engedélyezése ellen számos nemzetközi állatvédő szervezet, és több híresség is felszólalt. A volt Beatles-tag Paul McCartney és felesége mellett Brigitte Bardot is a fókák mellé állt, kétségbe vonva a vadászat gazdasági szükségességét.

"Kanada gazdag ország. Nincs szüksége a fókabőr, az olaj, a zsír és a porított fóka nemi szerv eladására" - vélekedett a 71 éves színésznő.

Az International Fund for Animal Welfare elnevezésű nemzetközi állatvédő szervezet arra hivatkozva kérte az idei vadászat betiltását, hogy a meleg időjárás miatt megolvadt jég már magában is sok fókakölyök életét követeli.

Harper: "nemzetközi propaganda kampány áldozata Kanada"

A kanadai kormány azonban elutasít mindenféle tiltakozást, és javaslatot. Stephen Harper miniszterelnök szerint országa felelősségteljesen viselkedik és betartatja a vadászatot szabályozó törvényeket.

A kanadai kormányfő azt is kiemeli, hogy a vadászat elleni kampányanyagokon gyakran szereplő fehérbundás, újszülött fókabébik vadászatát 1987 óta tiltja a törvény.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×