Sajgó Szabolcs kiemelte: Ferenc pápa igyekezett mindent úgy tekinteni, mint ami Isten kezéből jön, legyen akár szomorú, akár örvendetes esemény, és mindig azt kereste, hogyan lehet egy adott helyzetből továbblépni, hogyan lehet a romokból építkezni, a félkészt teljessé, a teljeset még teljesebbé tenni.

Értékelése szerint Ferenc pápa két lábbal a földön állva és nagyon nagy alázattal vállalta a feladatokat, amelyeket a világegyház rótt rá, jóllehet Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítója kifejezetten azt kérte a rendtagoktól, hogy ne vállaljanak vezető szerepet az egyházban, hacsak nem az engedelmesség kényszeríti őket erre. Ferenc pápa így, az engedelmesség jegyében vállalta az érseki szolgálatot, majd a katolikus egyház vezetését.

A jezsuita szerzetes felhívta a figyelmet arra, sokan tévesen úgy értékelik Ferenc pápa munkásságát, mint aki az egyház tanításával, a doktrinális tisztasággal szemben hangsúlyozta a befogadást.

Valójában az egyházfő az egyház tanítását nem felszínesen, nemcsak a formák szintjén, hanem a szíve szerint értelmezte.

„Mert aki bárkit kizár a szeretet köréből, az nem tartozik Jézushoz” – fogalmazott.

Ez jelenik meg a marginalizáltakkal való törődésben, amely Ferenc pápának fontos tanúságtétele volt, és az egyháznak, a krisztusi közösségnek feladata egy olyan világban, amely egyre kevésbé törődik azokkal, akiknek nincs hatalmuk, pénzük. Ferenc pápa tehát nem elhanyagolta a doktrínát, hanem éppen a mélyére kívánt menni - összegzett.

Sajgó Szabolcs felidézte: Ferenc pápa magyarországi látogatása során találkozott a magyar jezsuita rendtartomány közösségével, és bensőséges, személyes beszélgetést folytattak.

Azt is mondta: a jezsuiták számára sokat jelentett, hogy rendtársuk volt a pápa. Elmondta, a rend generálisa, vagyis általános elöljárója a kinevezése után mindig a pápához megy először, hogy jóváhagyását kérje, és megújítsa az egész rend engedelmességi fogadalmát a szentatyának. Különösen családias volt, hogy az elmúlt időszakban a pápa egyben rendtársuk volt - tette hozzá.