Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.93
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Összeszerelő csarnok az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. sopronkövesdi üzemében 2015. február 23-án. A cég, amelynél kormányzati támogatással 700 munkahely létesül, autókba szerelhető biztonsági övek gyártásával foglalkozik. A fejlesztéssel, amelyet ezen a napon jelentettek be Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára lesz a sopronkövesdi.
Nyitókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Már Románia és Szlovákia is vonzó a magyar munkavállalóknak

Több mint 120 ezer magyar jár át szomszédos országba dolgozni.

Ausztria mellett Szlovákiába és Romániába is járnak dolgozni Magyarországról a KSH friss elemzése szerint. A Magyarországon élő, de külföldön dolgozó foglalkoztatottak száma 2022-ben meghaladta a 122 ezer főt, ami a hazai foglalkoztatottak 2,9 százalékát jelentette - írja a Portfolio.

A KSH most kiadott, Népszámlálási atlasz, 2022 című jelentése szerint legnagyobb csoportjuk Ausztriába ingázott, a határ menti településeken a foglalkoztatottakon belüli arányuk akár a 80 százalékot is elérte.

A szlovákiai Kassa Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye északi településeinek, a romániai Nagyvárad pedig Hajdú-Bihar vármegye délkeleti településeinek munkavállalóit vonzotta.

Baja Sándor, a Randstad munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég magyarországi, illetve csehországi és romániai ügyvezető igazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján úgy fogalmazott: ha valaki elmenne Biharkeresztesre, akkor nagyot csodálkozna azon, hogy hány busz viszi ki a magyar dolgozókat Nagyváradra.

Boros Árpád, a Staufen nemzetközi tanácsadó cég magyarországi és romániai országmenedzsere kiemelte: Románia már nem egy low-cost country, és ez a cégvezetőkben is tudatosul, hogy nem lehet csak az alacsony munkabérekre alapozni.

A bérek tekintetében Románia utolérte Magyarországot, vagy vannak régiók, ahol talán még magasabb is az ottani fizetés.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×