eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Újabb nagyszabású akkumulátoros beruházás Debrecenben

Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Power.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hajdúsági városban tartott sajtótájékoztatón elmonda, hogy a vállalat a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez 14 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve több mint ezer új munkahely létrehozását.

A környezetbarát beruházás vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd.

Közölte azt is, hogy a kormány újabb jelentős fejlesztéseket fog finanszírozni a városban, például 108 milliárd forint értékben korszerűsítik a vízi közműrendszert, azaz a vízellátást és a szennyvízelvezetést. "Én azt gondolom, hogy itt a vízért jogosan aggódók is elégedettek lehetnek" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarországon kevés kérdésben van olyan széles körű konszenzus, mint a környezetvédelem fontosságát illetően.

"A kormány egyértelmű célkitűzése, hogy Magyarország a környezetvédelem globális éllovasa legyen. Egyértelműen az a célunk, hogy Magyarország azon országok közé tartozzon, amelyek a legtöbbet teszik a környezet megvédése és a bolygónk megőrzése érdekében" - jelentette ki.

Ennek kapcsán pedig emlékeztetett a zöld fordulatot előíró európai döntésekre, és aláhúzta, hogy

a cél eléréséhez meg kell szüntetni a legsúlyosabban szennyező forrásokat, amihez a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért felelős közúti közlekedés elektromos átállására is szükség van.

"Elektromos autók nélkül nem lehet sikerre vinni az európai zöld megállapodást, márpedig elektromos autók nincsenek elektromos akkumulátorok nélkül (.) Akkor egyszerűen elveszett a környezetvédelem ügye és elveszett az a harc, amelyet a globális klímaváltozás ellen folytatunk" - mutatott rá.

A miniszter úgy vélekedett, hogy mivel 2030-ra tízszeresére bővül a kereslet, a kérdés mindössze annyi, hogy hol épülnek fel az elektromos akkumulátorgyárak Európában, és kik fognak ezekből profitálni.

"Az az ország, amely magához tudja vonzani az elektromos akkumulátorgyárak építését, az hosszú távú garanciát kap arra, hogy a gazdasága növekedni fog" - szögezte le, hozzátéve, hogy hatalmas a verseny a szektor beruházásaiért, és az országok mindent megtesznek ezek elnyeréséért.

"Amikor azt mondjuk, hogy mindent megtesznek, ebben bizony benne vannak korrekt eszközök és nem korrekt eszközök is. Nem korrekt eszköz például az emberek félrevezetése, az alaptalan félelemkeltés" - mondta.

"Nyilvánvaló, hogy az embereknek saját lakóhelyük biztonsága a legfontosabb. Ez teljesen jogos érzés, azonban ezt kihasználni tisztességtelen módon már nem helyes és nem is tolerálható"

- húzta alá.

"Ezért szeretném itt leszögezni, hogy a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt semmi félnivalójuk nincsen. Magyarországon ugyanis az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk" - közölte.

"Aki nem vállalja ezeknek a szabályoknak a betartását, az egész egyszerűen nem építhet gyárat Magyarországon" - tette hozzá.

Szijjártó Péter kijelentette: "az itt megvalósuló német-kínai együttműködés is világosan megmutatja, hogy mennyivel jobb az, ha a világ az összekapcsolódásról és nem a blokkosodásról szól".

"Köszönöm Debrecennek, a debreceni városvezetőknek, hogy mindvégig a debreceni emberek érdekét tartották a szemük előtt, nem hagyták magukat félrevezetni, és mindvégig biztosították azt, hogy Debrecen fejlődése töretlen lesz az elkövetkezendő esztendőkben is" - zárta beszédét.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×