Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
House  on calculator. Home interest rates calculation. planning savings money to buy a home. mortgage and real estate investment.
Nyitókép: Ta Nu/Getty Images

Kirobbant az újlakás-piac - 64 százalékos növekedés egy év alatt

Azért a használt lakások is rendesebben mentek, mint tavaly.

A használt lakóingatlanokra 2021-ben 4,7 millió érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on, ami 5,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest, miközben az új építésűekre 64 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés ebben az évben - tájékoztatta az ingatlanportál.

Éves összefoglalójából kiderül, hogy Budapesten 40 százalékkal kevesebb adásvétel történt idén 2018-hoz képest, az ország többi részén viszont élénkült a lakáspiaci forgalom, és a drágulás is nagyobb ütemű volt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közlemény szerint elmondta: már a járvány előtt, 2019 második felében látszott, hogy a fővárosi használtlakás-piac a korábbi évekhez képest lelassult, a pandémia pedig rátett erre egy lapáttal.

A gazdasági szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a használtlakás-piacon az év elején kiugró volt az érdeklődés, amiben szerepet játszott a lakástámogatási program bővülése és új kedvezmények bevezetése. Nyár elejére ez a lendület már kevéssé volt érezhető - húzta alá utalva arra, hogy késő nyártól kora őszig a hitelkamatok emelkedése fékezte a piacot.

Októberben a zöld otthon program - amelynek keretében kedvezményes hitelt igényelhetnek azok, akik energiatakarékos új lakást vagy házat vásárolnának vagy építenének - "berobbantotta" az új lakások piacát - jegyezte meg Balogh László. A kedvezményes lakásépítési áfa idei visszavezetése amúgy is ösztönzőleg hatott a lakásépítési kedvre - tette hozzá.

Az ingatlanportál adatai alapján a fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 9 százalékkal 800 ezer forintra nőtt 2021 januárja és decembere között. A legdrágább városrész az V. kerület, ahol decemberben közel 1,2 millió forint volt az átlagár. A legolcsóbban - négyzetméterenként 509 ezer forintért - a XXIII. kerületben kínálták a használt lakóingatlanokat.

Az új budapesti lakásoknál 14 százalékos áremelkedés következett be, így az év utolsó hónapját 984 ezer forintos átlagárral zárták.

A megyeszékhelyeken a használt lakásoknál 15 százalékos drágulás történt, így decemberre 485 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A top 5-ben kapott helyet Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szeged és Veszprém 500-611 ezres átlagos négyzetméterárral. A legolcsóbbak közé sorolható Kaposvár 316 ezer, Békéscsaba 287 ezer és Salgótarján 187 ezer forintos árral.

A megyeszékhelyeken eladó új lakóingatlanok négyzetméterára 2021 elejétől számolva 19 százalékkal 651 ezer forintra emelkedett - ismertette az Ingatlan.com.

Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×