Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
313.09
bux:
150528.06
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pexel.com

Az államkincstár sem kicsit örül annak, ha pörög az ingatlanpiac

Nőnek az árak, nő a forgalom, nő az illetékbevétel is.

Kis megtorpanás után az idei évben ismét nőtt a lakáseladások száma, és az ingatlanok ára is, emiatt megugrottak az illetékbevételek - ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.

A gazdasági napilap a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva azt írja, hogy a közzétett mérlegek szerint idén július végéig 126,6 milliárd forintnyi illetékbefizetés érkezett be a kincstárba, több mint 9 milliárd forinttal meghaladva a tavalyi év ugyanezen időszakában mért adatot.

Az emelkedés azért különösen meglepő, mert a kormány egyébként 2021-re az előző évinél kisebb illetékbevétellel számolt a költségvetésben. Míg 2020-ban 207,2 milliárd forint folyt be, addig az idei büdzsében 194,1 milliárd forint a törvényi előirányzat.

Július végéig tehát ennek már a 65 százalékát sikerült teljesíteni, ami jobb eredmény a tavalyi adatnál, amikor ugyanezen időszakban csak az előirányzat 56 százaléka érkezett be az államkasszába.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2021 első negyedévében kicsivel több, mint húszezer lakás talált gazdára, ez 15 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában eladott ingatlanok száma. A lakáseladási hullám az elmúlt tíz évre nézve 2018-ban érte el a csúcsát 163 ezer eladott ingatlannal, de még ez is elmarad a 2007-es adatokhoz képest. Akkor 191 ezer lakást értékesítettek, de az utána következő válság alaposan visszavetette a piacot.

A lakások száma mellett az áruk is növekedett az elmúlt időszakban. Ugyan 2020-ban a KSH kimutatásai szerint volt egy jelentős lassulás, 2021 első negyedévében ugyanakkor egy erőteljes korrekció történt. A növekvő számú eladást az előző negyedévhez képest 5,8 százalékos áremelkedés kísérte a használt lakások és ugyanilyen mértékű drágulás az új lakások körében. Az előző év azonos időszakához képest pedig 11 százalékkal lettek magasabbak az újlakásárak, miközben az új lakások eladása a kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható a Világgazdaságban.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×