Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Jó hír érkezett a Széchenyi-kártyás hitelekről

A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét – közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt. csütörtökön.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben emlékeztetett, hogy a Széchenyi Kártya Program a koronavírus-járvány kitörésekor azonnal reagált, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatása mellett 2020 tavaszán kríziskonstrukciókat hoztak létre a Gazdaságvédelmi Akciótervben a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére.

A kríziskonstrukciókat eredetileg 2020 év végéig hirdették meg, majd először 2021. június 30-ig hosszabbították meg az igénybevételi határidőt, most pedig az Európai Bizottság vonatkozó előírásával összhangban

a krízishitelek minimum 2021. december 31-éig a vállalkozók rendelkezésére állnak

– emelte ki a vezérigazgató.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program krízishitelei a jelenlegi helyzet főbb problémáira adhatnak megoldást.

Ismertetik, hogy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz a napi működési költségekre, évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a munkahelyek megőrzésére szintén évi fix 0,1 százalékos kamattal, a Széchenyi Likviditási Hitel a vállalkozás működtetéséhez szükséges forgóeszköz beszerzésekre évi fix 0,2 százalékos kamattal, a Széchenyi Beruházási Hitel Plusz a beruházások finanszírozására évi fix 0,5 százalékos kamattal, a Széchenyi Turisztikai Kártya kifejezetten a turisztikai ágazatban tevékenykedő cégek működésének fenntartására, az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusz az agrár vállalkozások fejlesztési, beruházási elképzelései megvalósulásának segítésére évi fix 0,5 százalékos kamattal vehető igénybe.

A KAVOSZ közölte, a program számai egyértelműen visszajelezték, hogy a vállalkozások éltek a lehetőséggel:

a program kríziskonstrukciói keretében az indulás óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint értékben.

Krisán László a közleményben elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozása az elsődleges, a program keretében 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg esetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel. A program hiteleit a területi kamarák, a VOSZ és a KAVOSZ irodáiban érhetik el a vállalkozások, ahol a munkatársak ingyen segítik őket a megfelelő hiteltípus kiválasztásában.

A részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetők el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×