Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond az Orczy-negyed támogatási szerződésének aláírásán a józsefvárosi polgármesteri hivatalban 2018. március 7-én.
Nyitókép: Mónus Márton

Varga Mihály: nem minden az üzleti szabályok betartása szerint zajlik

Hamarosan – február 29-én – zárulnak le a tárgyalások azokkal a kórházi beszállítókkal, amelyeknek egyenként 100 millió forint feletti, összességében pedig 49 milliárd forintnyi a követelésük – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott interjújában, amelyet hétfőn tettek közzé az internetes lapok.

Az interjúban Varga Mihály elmondta, minden érintett cég számára van egy egységes ajánlatuk. Arra a felvetésre, hogy a tőkekövetelés húsz százalékának elengedését várják-e el a cégektől, a miniszter azt válaszolta: „nagyjából erről van szó”.

„Van, akivel már sikerült megállapodni, van, akivel folyamatban van, és van, aki még nem került sorra. A tárgyalások sikeressége pedig nyilván befolyásolja majd a kormányt, hogy a beszerzések központosítása során mely cégekkel tud majd hosszú távon együttműködni” – jelezte. Hozzátette: a kórházak adóssága rendre újratermelődik, és az a legfontosabb kérdés, hogy mi miatt; az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy

nem minden az üzleti szabályok betartása szerint zajlik ezen a piacon.

Arra a kérdésre, hogy korrupcióra gondol-e Varga Mihály, azt válaszolta: a vizsgálatok, illetve a hozzá eljutott NAV-jelentések alapján az esetek egy része ilyen típusú,

költségvetési csalás.

Ehhez alkalmazkodott egy vállalkozói kör. „Érthetetlen szerződések vannak. Miért van az, hogy ugyanaz a cég az egyik kórháznak adott összegért szállítja azt, amit a másik kórháznak a kétszereséért? Itt valahol, valaki nem a maximális felelősséggel járt el a kórház részéről. Vagy, hogy van az, hogy bizonyos kórházakban nem az igazgató dönt egyes megrendelésekről, hanem az ellátást végző orvos? A gyógyítás szempontja külön pályán fut a gazdálkodástól” – fogalmazott.

Arra, hogy várható-e büntetőjogi felelősségre vonás, Varga Mihály azt felelte: ennek eldöntése a jogászok dolga, de már vannak olyan lezárult vizsgálatok, amelyek

„következménnyel járnak”.
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×