Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
315.09
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

MKB: a nyereség visszaesésére hatottak az EU-nak tett vállalások is

Az MKB első fél éves adózás utáni nyereségének komoly visszaesése egyrészt a magas bázisnak tulajdonítható, másrészt arra a bank korábbi konszolidációjával összefüggésben az EU-nak tett vállalások, az MKB mérlegére vonatkozó korlátozások is hatottak - mondta Fenyvesi Csaba Gábor, az MKB Bank pénzügyi és operációs vezérigazgató-helyettese a banki beszámolót követő konferencia-beszélgetésen.

Az MKB-t idén június 17-én vezették be a BÉT-re, a tőzsdei bevezetés óta a bank csütörtökön először tett közzé negyedéves tőzsdei beszámolót.

A BÉT honlapján publikált beszámoló alapján az MKB-csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 11,9 milliárd forint volt az idei első fél évben, 53,5 százalékkal kisebb az egy ével korábbinál.

A nyereség visszaesését a bankcsoport azzal indokolta, hogy 2019. első fél évében jelentős átrendeződés történt az adózott eredmény terhére és a teljes átfogó jövedelem javára - az értékpapír- és IRS (kamatcsere)-eszközök eredményre gyakorolt hatása miatt az IFRS-előírásokkal összhangban. Míg 2018 első fél évét emelkedő hozamkörnyezet jellemezte, addig idén az első fél évben már a csökkenő hozamtrend hatott a nyereségre - közölte a bank.

A vezérigazgató-helyettes a konferencia-beszélgetésen elmondta: 2018 első féléve az idősorba nem illeszkedő teljesítményt mutatott a devizaárfolyam- és hozam-volatilitás miatt, ami "jelentős torzulást" eredményezett, ez az adózás utáni nyereség megugrásához, ugyanakkor az egyéb átfogó eredmény csökkenéséhez vezetett.

Fenyvesi Csaba Gábor elmondta, hogy az MKB mérlegére vonatkozó korlátozások miatt a bank hátrányos helyzetbe került versenytársaihoz képest. Hozzátette, hogy ugyanakkor az MKB-nak sikerült csökkentenie költségeinek mérlegfőösszegéhez viszonyított arányát, növelnie tőke-megfelelési mutatóját és javítania portfóliója minőségét.

Az MKB költség/mérlegfőösszeg aránya az első fél évben 1,95 százalékot ért el, tőkemegfelelési mutatója pedig 19,3 százalék volt.

A vezérigazgató-helyettes megjegyezte, hogy az MKB privátbanki eszközeinek összege az első fél évben elérte a 605,7 milliárd forintot, ezzel piaci részesedése 11,7 százalékot mutatott.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×