Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Andor László újra megszólalt az egyre hangosabb vitában

A brit jóléti kasszának jelentős nettó haszna származik abból, hogy Nagy-Britanniában uniós bevándorlók dolgoznak - mondta vasárnap a BBC-nek Andor László.

A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztost a BBC rádió vasárnap délutáni politikai magazinműsorában az uniós munkavállalók szociális ellátásával kapcsolatban London és Brüsszel között kibontakozó egyre hangosabb vitáról kérdezték. Andor László az interjúban kijelentette: lehet, hogy a brit szociális ellátórendszer "kissé nagyvonalúbb" az európai átlagnál, ám a külföldi EU-munkavállalók összességében sokkal kevesebb ellátást és kedvezményt vesznek igénybe, mint amennyit adók és járulékok formájában a brit szociális kasszába befizetnek.

Arra a riporteri felvetésre, hogy nem csupán a kormányzó brit Konzervatív Párt, hanem a baloldali ellenzék vezető ereje, a Munkáspárt részéről is szigorítást szorgalmazó nyilatkozatok hangzottak el az utóbbi időben, Andor László kijelentette: érthető, hogy a Munkáspárt politikusaira is nyomás nehezedik ebben az ügyben, mivel a Labour vezette előző brit kormány döntött úgy a 2004-es keleti EU-bővítés után, hogy nem alkalmazza a lehetséges átmeneti korlátozásokat a kelet-európai EU-tagok munkavállalóival szemben, és ezután az előzetesen vártnál sokkal többen érkeztek az új keleti uniós tagállamokból, főleg Lengyelországból.

Chuka Umunna, a Munkáspárt árnyékkormányának üzleti ügyekért felelős tagja - a Labour fiatal politikusi nemzedékének egyik legtekintélyesebb képviselője - a BBC televízió minapi politikai vitaműsorában kijelentette: a Munkáspárt vezette akkori kormány hibát követett el, amikor 2004-ben nem alkalmazta az átmeneti munkavállalási korlátozásokat. Hozzátette: a Munkáspárt szerint is meg kell fontolni az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás szabályozását, ugyanis az EU alapítói az unión belüli szabad mozgás alapelvét "a munkavállalók, és nem az álláskeresők szabad mozgására értették".

Andor László a vasárnapi BBC-interjúban ugyanakkor azt mondta: nem hiszi, hogy a Labour-kormány akkori "előrejelzési kudarca" okot adhat a szabad munkaerőmozgással kapcsolatos "rögtönzött politikusi ötletelésekre". Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a munkavállalók és az álláskeresők különböző elbírálásával, amelyre Chuka Umunna tett utalást minapi nyilatkozatában, Andor László határozott nemmel felelt, kijelentve: a jogosultságok EU-állampolgárokra vonatkoznak, függetlenül attól, hogy van-e éppen állásuk, vagy nincs.

A román és a bolgár munkavállalókkal szembeni brit politikai és sajtókampánnyal kapcsolatban az uniós biztos hangsúlyozta, hogy "a nagy-britanniai bűnözés nem a románokkal, a hajléktalanság nem a bolgárokkal kezdődött", ezért "abszolút aránytalanság" a helyi szinten kialakuló problémákat e két országhoz kötni.

A román és a bolgár állampolgárok átmeneti munkavállalási korlátozásai január 1-jével jártak le. A Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció és személyesen David Cameron miniszterelnök már e korlátozások lejárati határidejének közeledtével folyamatosan hangoztatta - és azóta is visszatérően hangoztatja - London igényét az unión belüli szabad munkaerőmozgás újraszabályozására.

Andor László nem először bírálja e brit törekvéseket. London az EU-bevándorlókra vonatkozó szigorítási intézkedések miatt már az utóbbi hetekben is komoly konfliktusba keveredett a magyar EU-biztossal, akinek többszöri kritikus nyilatkozatait éles ellenkritikával fogadták brit politikusok.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×