Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Integrációs alapból támogatnák a takarékokat

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának létrehozására tett javaslatot a parlamentnek vasárnap benyújtott törvényjavaslatában a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné az InfoRádiónak azt is megerősítette, hogy a kormány energiaszolgáltatók, valamint más közműcégek megvásárlásáról is tárgyal.

Az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapja egy elkülönített állami pénzalap lesz, amelynek az a feladata, hogy vagyont bocsásson a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének rendelkezésére, és teljesítse az ezzel kapcsolatos egyéb feladatokat - mondta el a nemzeti fejlesztési miniszter.

Németh Lászlóné jelezte: az alap elkülönített állami pénzalapként fog működni. A javaslattal maga az integrációs szervezet - amely felügyeletet ellátó szervezet -, illetve a tevékenységéhez szükséges pénzügyi fedezet különül el.

A nemzeti fejlesztési miniszter utalt arra, hogy megkezdődött és zajlik a takarékszövetkezetek átalakítása, átvizsgálása. Közölte: adott esetben ebből az alapból fedeznék a működésükhöz szükséges támogatást is.

A törvényjavaslat szerint az alapban lévő vagyont az integrációs szervezet alaptevékenység ellátására, működési költségek finanszírozására, oktatási és képzési célokra, valamint a szövetkezeti integrációs modell gyakorlati megvalósítására és fejlesztésére használhatná fel. Az alapba érkezhet pénz a Magyar Fejlesztési Banktól, de önkéntes befizetésekből és adományokból is, és lehet központi költségvetési támogatás is.

A nemzeti fejlesztési miniszter az Inforádiónak azt is elmondta, hogy már zajlik az E.ON gázüzletágának átadás-átvétele. Hozzátette: hamarosan pontos tájékoztatást ad a Magyar Villamosművek menedzsmentje, hogy mennyibe került az E.ON gázüzletág megvásárlása. Korábbi hírek alapján mintegy 260 milliárd forintos tranzakcióról van szó.

Az E.ON gázüzletágának átvételével a magyar kormánynak lehetősége lesz majd az orosz Gazprommal tárgyalni a földgáz átvételi áráról. A nemzeti fejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az ártárgyalás az alapot teremti meg a földgáz fogyasztói árának meghatározásához, de átszervezéssel, racionalizálással, hatékonysággal is lehet befolyásolni az árszintet.

Németh Lászlóné röviden beszélt arról is, hogy 6-7 közműcéggel tárgyalnak azok megvásárlásáról. Mivel ezek folyamatban lévő tárgyalások, csak annyit mondott: nem csupán energiaszolgáltatókról van szó, hanem más közmű cégekkel is zajlanak a megbeszélések.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×