Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
317.22
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

A Malév tanácsadói szerződéseit vizsgálja az NNI

Három nagy értékű, egyenként is több száz millió forintos tanácsadói szerződést vizsgál a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); a feljelentést Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója tette még idén februárban a légicég átvilágítását követően - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

A lap értesülése szerint a Charter Corporation, a Seabury APG és egy meg nem nevezett, de a Malév korábbi igazgatósági tagjához köthető cég lehet érintett az ügyben.

A Charter Corporation egy éven át dolgozott a társaságnak, ám ennek eddig semmi nyomát nem találták a nyomozók. A 800 millió forintba kerülő tanácsadói munka "nyomon követését" az is nehezíti, hogy eddig nem tudták/lehetett elérni az interneten sem a céget - írja a lap.

A Charter után az ismert amerikai szakmai tanácsadó cég, a Seabury APG kapott megbízást, 2008-tól másfél éven át több tanácsadót is delegált a Malévhez. Az ott végzett munka végeredményéről azonban ez esetben sincs megbízható információ - csak az, hogy ez is százmilliós kifizetéseket eredményezett.

A harmadik szerződést egy olyan társaság kapta, amelyik a Malév közelmúltban távozott igazgatóságának egyik tagjához köthető. A szintén több száz millió forintos megbízás valódi célja az eddigi vizsgálatok szerint az volt, hogy ily módon "szivattyúzzanak ki" jelentős pénzeket a Malévban 2007-ben tulajdonrészt szerzett Borisz Abramovicsnak - írja a lap.

Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az új államfő keresése, a Fidesz közben megválasztotta frakcióvezetőjét

Tisza-kormány: folytatódik az új államfő keresése, a Fidesz közben megválasztotta frakcióvezetőjét

Az elmúlt napok belpolitikai fejleményeit az új köztársasági elnök személye körül kialakult helyzet határozta meg, és várhatóan erről fognak még szólni a következő napok, hetek is. Kedd délelőtt Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával indult a parlament rendkívüli ülése és beszédet mondott Forsthoffer Ágnes is, aki átmenetileg ellátja az államfői jogköröket az Országgyűlés elnökeként. Közben az ügyészség lefoglalta a Fidesz szervereit az NKA-botrány keretében, és az építési minisztériumban újabb ügy bukott ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×