Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Főtáv: 5 százalékos áfával állítják ki a januári számlákat

A januári számlákat tervei szerint már nem 18, hanem 5 százalékos áfával állítja ki a Főtáv - mondta Balogh Róbert, a társaság szóvivője.

A Pénzügyminisztérium azt közölte az MTI-vel: az Európai Bizottság (EB) eddig nem emelt kifogást, így várhatóan 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő, január 15-től.

A távhőszolgáltatásra 2009. augusztus 1-jétől alkalmazott 18 százalékos adómérték hatályba lépéséhez hasonlóan az 5 százalékos áfával történő adóztatásnak is az a feltétele, hogy azt jóváhagyja az EB.

Az EB eddig ebben a kérdésben határozatot még nem hozott, a korábbi tapasztalatok alapján a PM arra számít, hogy a bizottság határozat nélkül, a rendelkezésére álló három hónap lejártával a hozzájárulását "megadottnak" tekinti majd.

A három hónapos határidő lejártáról szóló PM határozat legkésőbb a Magyar Közlöny január 15-i számában jelenik meg. Ennek megfelelően a távhőszolgáltatásra vonatkozó 5 százalékos adómérték - a 2010. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló, vonatkozó jogszabály alapján - 2010. január 15-én léphet hatályba.

Az 5 százalékos adómérték alá tartozó távhőszolgáltatások köre egyrészt lefedi a jelenleg 18 százalékkal adózó távhőszolgáltatásokat, másrészt kibővül a villamos energiáról szóló törvény alapján megújuló energiaforrásnak minősülő energiaforráson alapuló hőszolgáltatással.

Az 5 százalékos adómérték várhatóan azon távhődíj teljes összegére alkalmazható először, amelynél a díj megfizetésének esedékessége 2010. január 15-ére vagy azt követő időpontra esik, függetlenül attól, hogy a számlázott díj milyen elszámolási időszakra vonatkozik.

Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestere a helyi hőszolgáltató cégnél tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a debreceni önkormányzat - konzultálva a helyi vagyonkezelővel és hőszolgáltatóval - úgy döntött: a számlákat 5 százalékos áfával töltik ki, s amennyiben az EB nem járul hozzá az áfacsökkentéshez, a különbözetet a következő havi számlában érvényesítik.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×