Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Leégett az arca, de nem maradtak hegek

Egy brit iskolásfiú valódi "emberi tűzgolyóvá" változott, amikor egy táborozáson felrobbant arca előtt egy aeroszolos palack. Csodák csodájára azonban nem maradtak arcán nyomai a balesetnek, sőt, teljesen eltűntek a szeplői.

Aiden Kelly borzalmas sérüléseket szerzett, amikor tavaly májusban egy táborozás során egyik társa egy aeroszolos palackot dobott a tűzbe, majd az felrobbant, miközben a fiú a tűz fölé hajolt. A 15 éves srác valódi "emberi tűzgolyóvá" változott: meggyulladt a haja, arcán pedig súlyos égési sérülések keletkeztek.

A baleset után nyolc napot töltött a Salisbury Kórház égési osztályán, ahol morfiumot kapott, hogy elviselje a fájdalmakat. Édesanyja elmondta: néhány seb olyan mély volt fia arcán, hogy azt hitték, örökre megmarad a heg, ráadásul az orráról teljesen leégett a bőr. "Kis idő elteltével azonban az égés egész egyszerűen elkezdett lehámlani. Aiden úgy vedlett, mint egy kígyó" - mesélte a negyvenéves asszony.

Az égési sérülések idővel teljesen begyógyultak, és ma már nem is látszik, hogy korábban megégett az arca. Sőt, Aiden tulajdonképpen jól is járt a balesettel, hiszen eltűntek a szeplői is. "Akár rengeteg sebhellyel is végezhettem volna, ehelyett azonban még a szeplőimtől is megszabadultam" - mondta az angliai Havantban élő fiú, akinek azonban rendszeresen kenegetnie kell arcát, ha napra megy, és bőre sokkal vékonyabb lett az átlagnál.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×