Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Nézze meg a háromemeletes karácsonyfát!

Egy angol apa emlékezetessé akarta tenni gyerekeinek az idei karácsonyt, ezért egy akkora fát vásárolt, amely még a családi ház tetőszerkezetét is átfúrja.

Greig Howe úgy döntött, hogy idén igazán emlékezetes karácsonnyal lepi meg gyerekeit: 250 fontért, vagyis 75 ezer forintért megvásárolt egy akkora fenyőfát, amely a ház előtt elsétálónak úgy tűnik, mintha átfúrta volna a tetőt. Valójában a férfi nem egyben állította fel a több mint 10 méteres karácsonyfát, hanem három részre fűrészelte szét.

A fa alja, amelyen 3 méteres ágak is vannak, a hallban kapott helyet, a törzsét a vendégszobába préselte be, míg a 4 méter hosszúságú felső részt a tetőszerkezetben helyezte el.

A látványos fára összesen 160 díszt helyezett el, és kétezer LED-égővel díszítette, valamint egy nagy csillagot rakott a tetejére. A különleges karácsonyfával nemcsak három gyerekét, de az arra járókat is elkápráztatta.

Az angliai Dorsetben élő férfi elmondta: hét barátjával együtt fűrészelte szét a fát, amelynek felállítása egy teljes napot vett igénybe.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×